Irodalmi Szemle, 2001

2001/9 - FÓRUM - Németh Zoltán: Csehy Zoltán műfordításáról

Fórum

csak a puszta férfiprincípiumot, pontosabban a mindenkori és minden helyzetben jelenlevő erőszakot képviseli.

Sokat lehetne még itt beszélni a költőnk formába oldott tragikus én-tudatá- ról, az egyszerre minimalista, mert a létproblémákra szorítkozó, s egyszerre posztmodern, mert helyenként oldott, relativizáló lírájáról, vendégszövegekkel bőven élő s az avantgárd töredékességtől, szó- és mondatcsonkolásoktól sem idegenkedő, áradó szövegvilágáról: az „angyalról’’ aki tulajdonképpen „egy fiatal lélegzet nélküli állat’’, akit „hasba rúgnak, mikor nem figyel", akiben „kétnegyedes a sikoly”, s aki „hangyákat” és „bodor modort takar be porladó szárnyaival” — sokat lehetne és kellene beszélni Szűcs Enikő nyugtalanító, katartikus költészetéről, de be kell fejeznem.

Laudációm záró részében már csak egy gondolatot kívánok megfogalmazni: a fiatal költőnő ma, itt ún. elsőkötetes díjat kap a Posonium Irodalmi Díj alapítóitól és kuratóriumától, de kötete távolról sem csak az első verskötetek erényeivel bír.

Őszinte nagyrabecsüléssel gratulálok neki a díjhoz; a Posonium-díjnak pedig ahhoz gratulálok, hogy ilyen súlyos verskötettel indítja első köteteinek sorát, és a saját történetét.

Tőzsér Árpád

Csehy Zoltán: Hárman az ágyban

A Posonium Irodalmi Díj bírálóbizottsága a műfordítás kategóriában Csehy Zoltán Hárman az ágyban című műfordításkötetét tartotta díjazásra méltónak. Ezzel olyan könyvet díjazott, amely vitán felül az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb fordításkötete, ráadásul többszörösen megkerülhetetlennek látszik. Megkerülhetetlen azok számára, akik ógörög és latin költészettel kívánnak foglalkozni, megkerülhetetlen a kultúrtörténész számára, és megkerülhetetlen annak számára is, aki 20. századi magyar irodalommal kíván foglalkozni. Miért teszem ezt a meghökkentőnek tűnő állítást? Azért, mert a magyar irodalomra különösen nagy hatással volt a mindenkori fordításirodalom. Radnótitól Weöres Sándoron át Tandori Dezsőig érvényes, hogy a fordítások (mennyisége és milyensége) meghatározzák egy kicsit a költőt is. Az ógörög és latin nyelvű irodalomból, éppen a magyar nyelv különleges alkalmassága miatt, nagyon sok fordítás van jelen irodalmunkban. A probléma nem is ezzel van. Hanem azzal, hogy valamilyen elfogadhatatlan szeméremérzet, kicsinyes prüdéria miatt ezek a fordítások általában kiherélik az ókori klasszikusok nagyon is élő, népnyelvi fordulatait, s a fordítók kínos erőlködése bizonyos, kultúránkban még mindig tabuizált témák iránt a fordításban nemegyszer nevetséges fordulatokat eredményezett.

Csehy Zoltán nemcsak ezzel a filológusfelfogással szakított, hanem a Nyugat köré csoportosult költők gyakorlatával (amely még ma is él), a metaforikus ködépítés, a minden durvaságot megszépíteni vágyó illúziókeltés technikájával is. Elmondható, hogy fordításaival — amelyek sokkal élőbbek, hiszen a kortárs nyelvhasználatot aknázzák ki — Csehy átértelmezte a magyar fordításirodai-