Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - FÓRUM - Szarka László: Lanstyák István a magyar nyelv Szlovákiában című mográfiájáról
Fórum Erről a mi kétnyelvűségünkről, a kétnyelvűség körülményei között folyamatosan alakuló anyanyelvhasználatunkról, az általunk megtanult és beszélt többségi nyelvnek és az anyanyelvűnknek a viszonyáról azonban mind a legutóbbi időkig csak a beavatott szakmabeliek, a nyelvészek rendelkeztek a személyes élményeken túlmutató, érvényes tudással. Losonci származású barátunknak, kollégánknak, Lanstyák Istvánnak, aki családjával jelenleg Dunaszerdahelyen él és a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékén, valamint a Mercurius Kutatócsoportban dolgozik, a múlt évben az Osiris és a Kalligram Kiadó kiadásában megjelent munkája éppen azért jelent alapvető változást e tekintetben, mert szakmai elmélyültséggel és módszerességgel, a magyarországi és a többi kisebbségi magyar közösséghez tartozók magyar nyelvhasználatának összehasonlítása alapján feltárta, és minden végletes megállapítástól tartózkodva, az eddigi kutatások érvényességének korlátait is jelezve leírja a 20. század végén a szlovákiai magyarok által beszélt magyar nyelv legfontosabb sajátosságait, jellemzőit. Valamennyiünk kezébe adott egy olyan nyelvi kalauzt, amely a kisebbségi magyar nyelvhasználók számára életbevágóan fontos tájékozódási pontot jelent. Lanstyák István könyvének két kiemelkedően fontos hozadékáról szeretnék röviden szólni: A könyv a szlovákiai magyar nyelvhasználat kérdését igyekszik a legkomplexebben megközelíteni: a szlovákiai magyar közösségre vonatkozó demográfiai, történeti, nyelv- és művelődéstörténeti, jogi, szociológiai ismeretek áttekintésével, rendszerbe foglalásával a szerző magát a szlovákiai magyar nyelv-, illetve beszélőközösséget is példás részletességgel bemutatja könyvében. (A kettő, tehát a magyar nyelvet használók és az alapvetően magyar nyelvű beszédközösség közti különbség sajnálatos módon egyre kisebb, lévén, hogy a magukat szlováknak vallók közt a magyarul tudás mértéke folyamatosan és radikálisan csökkenni látszik, ami igen jól jelzi a magyar nyelv társadalmi helyzetének negatív alakulását.) Önmagában már ezzel az első három fejezettel is sokkal gazdagabbak lettünk volna. Lanstyák István hangsúlyos megállapítása szerint a különböző nyelvhasználati színtereken a magyar és a szlovák nyelv használatát ma még alapvetően az anyanyelv használatának emberi, tehát tényleges lehetőségei, nem pedig valamilyen jogi norma vagy nyelvi autonomizmus határozza meg. Ugyanakkor az adatközlők nagy többsége számolt be megélt nyelvi konfliktusokról, valamint a szerző által nyelvi megfélemlítésként értékelt jelenségekről. Ami magát a szlovákiai magyar kontaktus-nyelvváltozatot illeti, a szerző a következőképpen fogalmaz „A kisebbségi kétnyelvű közösségben élők anyanyelvváltozata nemcsak abban tér el az egynyelvű közösségben élőkétől, hogy kontaktusjelenségek találhatók benne, hanem több más tekintetben is." Az eltérések közül Lanstyák István a kevésbé feszes nyelvi normát, a nem standard nyelvi elemek gyakoribb felbukkanását, a szaknyelvi regisztereknek a keveredését, a beszélők nyelvi bizonytalanságára, hiányos nyelvtudására visszavezethető nyelvi sajátosságokat, például egyfajta nyelvi konzervativizmust említ. A magyar standard nyelvváltozat szlovákiai változata viszont a szerző megállapítása szerint alig különbözik a magyarországitól, legfeljebb a