Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - MÉRLEG - Juhász Dósa János: Generációs futamok Kisvárdán
MÉRLEG éve végzett pozsonyi főiskolások hoztak létre, s amely két előadásával is kivívta a szakma elismerését. Shakespeare Szentivánéji álomja Juraj Sulik rendezésében, illetve Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című darabja Peter Mankovecky rendezésében több külföldi fesztivált is megjárt már. Az előbbiben Gubík Ági, Nádasdi Péter és Jakab Róbert, az utóbbiban Jakab Róbert játszik főszerepet, s mindkét előadás dramaturgja az Amadeusból megismert Peter Pavlac. Kisvárdán legígéretesebb fejlődést a vajdasági társulatoknál tapasztalhattunk, Erdélyre inkább az unalom a jellemző (kivételek természetesen itt is akadnak), míg Kárpátalján a helyzet lassan egy évtizede változatlan. Kisvárdai sétánkat kezdjük is velük. Kárpátalján 1991-ig nem létezett profi magyar társulat, csak a Beregszászi Népszínház, amelyet még az ötvenes években alapított Schóber Ottó. A társulat főleg népszínműveket és könnyedebb műfajú darabokat játszott, Zilahy Süt a nap című művét a Komáromi Jókai Napok közönsége is láthatta. A társulat a nyilvános szerepléstől Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című verses regényének dramatikus változatával búcsúzott, amely először ejtett nyilvánosan szót a gulágok pokláról. Ekkor alakult egy főiskolás osztály Kijevben 15 fővel, Vidnyánszky Attila vezetésével, s hivatalosan is bejelentették az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megalakulását, beregszászi székhellyel. Az akkor kapott épület azóta is alkalmatlan színjátszásra. A társulat a várakozással ellentétben nem töltődött fel idősebb amatőr színészekkel, a rendező diktatórikus módszerei miatt viszont a csapat öt főre olvadt. Az elmúlt tíz év valamennyi előadását (egy kivételével) Vidnyánszky Attila rendezte, s ezek az előadások, amelyeknek a többségét a mai napig játssza a társulat, illetve felújítja egy-egy fesztivál alkalmával, talán három kivételével (Sólyompecsenye, A boldog herceg, Csehov-egyfelvonásosok) a legszűkebb szakmának szólnak. A társulat, amely időközben újabb tizenöt fővel feltöltődött, kizárólag a szakmának, illetve fesztiváloknak játszik. Az egyre fogyatkozó kárpátaljai magyarság alig vagy egyáltalán nem láthatott színházi előadást az elmúlt tíz év folyamán. De nem ez az egyedüli gondom a társulattal. Az a tény, hogy a társulat egyetlen rendezője, a kijevi, illetve orosz színházi hagyományokon nevelkedett Vidnyánszky elzárja a továbblépés útját a színészek fejlődése elől, így még az együttes sztárjai (Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József) is elviselhetetlenül modorosak lettek. Ez például igencsak meglátszott Vidnyánszky kassai Kár, hogy ká című rendezésén is, amelyben a kárpátaljai színészek mélyen kassai kollégáik teljesítménye alatt maradtak. Vidnyánszky- nak is azok az előadásai a sikerültebbek, amelyeket nem a saját társulatával készített (Kár, hogy ká, Veszedelmes viszonyok) vagy új szakembereket is bevont a munkájába, mint a Sardaffas, a hímboszorkány esetében, amelynek szerzője Verebes Ernő Zentárói, akivel már Kassán is együtt dolgozott. Ennek az útnak az abszolút zsákutcáját az idén láthatta a nagyérdemű. Vidnyánszky a lengyel Mickiewicz Ősök című, több mint hatezer soros drámamonstrumát vitte színre Bella István új fordításában. A darabot Lengyelországban nem játsszák már évtizedek óta, utoljára 1968-ban volt sikere, akkor is oroszellenes-
