Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
Fónod Zoltán élet cézárjai számára semmi sem volt drága ahhoz, hogy hatalmukat fenntartsák. Az elembertelenedés esztendejeiben kivételt csak az egyéni helytállás jelentett. A „másság” sajátos megnyilvánulásai közé tartozott az a felvetés is, melyet Balla Kálmán fogalmazott meg. A Jelenlét című antológia kapcsán azt firtatta, „van-e szlovákiai magyar költészet”. Balla Kálmán az „elszigetelődéstől” féltette a kisebbségi magyar irodalmat, és megkérdőjelezte a „szlovákiai magyar irodalom” fogalmát is. Ez utóbbi helyett az „egyetemes magyar irodalom” megnevezést javasolta. A kritikai visszhangok közül Tőzsér Árpád már említett írása az „egyetemesség” helyett a „világra nyitottságot” pártfogolta, s lényegében ennek hiányával magyarázta, hogy „a Magyarország határain túli magyar irodalmak közül éppen a szlovákiai magyar irodalom áll a legközelebb az egyetemes magyar irodalomhoz”. Tőzsér ezzel a megállapításával lényegében az „eredetiség” hiányát fogalmazta meg. Koncsol László így minősítette ezt a kapcsolatot: „A nemzetiségi — kisebbségi — létforma nem elvont kategória, amellyel könnyedén játszadozhatunk, hanem az egyén sorsában valósul meg percenként, s engem, bevallom, igazán mélyen ez a kultúra is ebből a szempontból érdekel.’*20) A rendszerváltást követően teljes egyértelműséggel, de másfajta hangsúlyokkal fogalmazta meg a kortárs magyar kisebbségi irodalom gondját Grendel Lajos, a Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén című esszéjében. „... ha azt hallom vagy olvasom, hogy szlovákiai magyar író, távolról sem olyan egyértelmű a számomra, hogy miről is beszélünk... Szlovákiai magyar írónak lenni nem magától értetődő dolog a számomra. Magyar nyelven írok, tehát magyar írónak tekintem magam. Számomra az irodalom nyelvi fenomén, és nem földrajzi, nemzeti vagy másmilyen... Mivel az írásművészetnek a nyelv a nyersanyaga, vagyis az irodalom a nyelvből teremtett művészet, és csupán nyelv a nyelv által létezhet, minden magyar nyelven írott vers, regény vagy esszé a magyar irodalom része, függetlenül írója nemzetiségétől vagy állampolgári hovatartozásától.” Végsősoron azonban maga Grendel sem tudja mellőzni a „szlovákiai” stb. terminust mint politikai, földrajzi fogalmat Esszéjében később ugyanis ezt írja: „...amikor a továbbiakban a szlovákiai magyar irodalom terminust fogom használni, semmi egyebet nem értek majd ezen a fogalmon, mint hogy az egyetemes magyar irodalomnak van egy szlovákiai ága is”. Az eltelt évtizedekben a magyar írók többsége ezt így értelmezte. Nem a kizárás vagy a kizárólagosság szerint, hanem a történelmi realitások alapján. Példaként Turczel Lajos megállapítását említhetem, aki 1960-ban így jellemezte a kissebbségi magyar irodalmat „A csehszlovákiai magyar irodalom a magyarországi magyar irodalommal (és a többi nemzetiségi magyar irodalommal) szerves nyelvi-nemzeti közösséget alkot, és az egyetemes magyar irodalomnak részét képezi’*21). Az Irodalmi Szemle vitájában, melyet a folyóirat Grendel esszéje kapcsán indított, Tőzsér Árpád azt írta, „a magyar irodalom magyarországi és ún. határon túli részeinek az »együttműködése« nagyon emlékeztet a nemzeti irodalmak és a világirodalom kapcsolatmechanizmusának a működésére. Azaz első fokon a szlovákiai magyar irodalom »másságának* is az lesz a hiteles visszaigazolása, ha ezt az irodalmat az
