Irodalmi Szemle, 2001

2001/7-8 - VISSZHANG - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában

ég című ciklusának versei (Töredék, Erőltetett menet, Ó, régi börtönök) idéződnek az emlékezetbe. Az Állunk a sorban című verse minden kétséget kizáróan az emberi kirekesztettség megható megformálása, ahol a poétikai késztetés utólagos megoldásait nem észleljük. Rácz Olivér verseszméjével rokon, s egyértelműen kordokumentum Szabó Gyula (festőművész) Kis vers című költeménye (1946), melyben a művész a lét perifériáján didereg, „...szélén/ Egy ámító, hazug világnak”.

A „kis magyar tragédiák” megformálói között említhetjük Csontos Vilmos Beneshez, valamint a „Ne beszélj magyarul!” című versét (1947). 1944-ben íródott a Jaj, Szikince... című balladikus szépségű verse. Az „Új holnap jön a tegnapokra...” gondolatát visszhangozza az 1944-ben írt Ősz van felétek, vagy az egy évvel később született Testvér, vigyázz! című verse. Ezek megjelentek az 1956-ban kiadott Kell itt a szó, majd ( a „Ne beszélj magyarul!” kivételével) az 1978-as Dalol a föld című válogatott köteteiben is. A „koronatanúk” között kell említeni Gyurcsó Istvánt is, aki verseiben a kisebbségi magyarság deportációs döbbeneteit örökítette meg (Köbölkúttól jöttek..., Megy a vonat Lóg a lábunk..., Szülőföldemhez tartozom!, 1947). Az Anyám mosolyog című első kötetében (1955) ezek a versei mind megjelentek. Megindítóan szép sorokat olvashatunk Kövesdi László (később: Szabó László) verseiben (Szontett az igazságról, Tájkép csata után, 1945) vagy Jócsik Lajos A gútori veszedelem című, poémaszerű versciklusában. Kövesdi Lászlónak ekkortájt írt versei egy része 1947-ben, a Jégkorszak címmel Szegeden kiadott verseskötetében is megjelent. Duba Lajos, Szőke István, Kovács István, és Kossányi József ugyancsak versbe öntötték élményeiket.^10) A Magyar jeremiád című kiadványból elsősorban Czimer Péter, Duba Lajos, Nagy Béla és Balog László versbe foglalt fájdalmait, „hírverseit” említenénk.

A prózaírók közül Darkó István pályája — sorstársaiéhoz hasonlóan — 1945 után megtört. A két világháború között ő volt a nehezen induló és átütő tehetségek hiányában szenvedő két világháború közötti kisebbségi magyar elbeszélő irodalom legtehetségesebb képviselője^11) Minthogy a bécsi döntés után ő lett a kassai rádió igazgatója, 1945 januárjában az oroszok elhurcolták, s a fogságból csak 1945 novemberében került vissza. A magyarellenes indulatok tobzódása idején ellene is vádakat koholtak (a vádak között szerepelt a Kassai legenda című verse is, melyet a negyvenes években publikált), s a népbírósági közjátékot elkerülendő, 1946 nyarán megszökött a tárgyalás elől. Kényszerű áttelepülésében követte őt felesége és leánya is. írói hagyatékában, a budapesti Széchényi Könyvtár Kézirattárában elbeszélések és tanulmányok, valamint kéziratos regénye (Titkos balzsam, Fenyőfagerendája, stb) található^12) Botondka című, 1947-ben írt novellája az egyetlen, mely később a Romok és fények című válogatásban (Turczel Lajos munkája, 1969) helyet kapott. A romantikus és tragikus történet, melyben a gonoszság és a jóság mesebeli elemei keverednek, nem tartozik Darkó István legjobb prózai alkotásai közé. A novella gyermekhőse (édesanyja megmentése érdekében) megöli a durva apát, s közben a nagyapjától hallott Botond-mese alapján azt reméli, hogy a fejszecsapások csak a gonoszságot pusztítják el apja fejében. A novella a