Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MÉSZÖLY MIKLÓST - Aich Péter: Az elvarázsolt kastély (variációk)
Az elvarázsolt kastély semmi póz, minden természetes volt rajta, a nevetése, a gödröcskéi, még a szoknyája is. Viszontlátásra, búcsúzott a kijáratnál a látogatóktól. Viszontlátásra és köszönjük, mondta boldogan a kislány. A férfi mosolygott. A bájos idegenvezetőre, majd a kisfiúra, aki önfeledt pá-pát integetett. Tetszett?, kérdezte az idegenvezető. Ugye szép volt? A kastély fölött csillámló nap díszítette az eget. 1. VARIÁCIÓ Az időjárás kimondottan fotogenikus volt. Veszélyes az ilyen, mert minden túl szép lehet. Mikor még a völgyben jártak, borongós volt, úgy tetszett, esni is fog. Amióta az asszony elhagyta őket, hiába volt napsütés, úgy is borús volt állandóan. Mikor aztán vége lett a kastélylátogatásnak, mégis kisütött a nap. A szél elhordta a kóbor felhőket. Ugye helyes kislány volt, jegyezte meg, amikor lefelé baktattak a hegyen. Milyen kislány, érdeklődött a kisfiú. Az, amelyiknek pá-pát integettél, magyarázta az apa. Igen, lelkendezett a kislány. Sokkal jobb volt, mint a többi idegenvezető. Mindig mondott valami vicceset. Tényleg, állapította meg az apa. Valahányszor elméláztál, bedobott egy szellemes érdekességet. Azért, magyarázta a kislány, mert amikor az elején lemaradtatok és én előrementem, megkérdezte, mi tetszik itt legjobban és én megkérdeztem, mire használták azt a furcsa szekrényt, és akkor mondott valami vicceset. De az igaz volt, csak éppen vicces. Múltkor is voltunk egy kastélyban, ott is igyekezett tréfálkozni az idegenvezető, jegyezte meg az apa. De az nem volt vicces és te sem nevettél, bizonygatta a kislány. A néni a kastélyban lakik?, érdeklődött a kisfiú. Nem, kisfiam. Hol lakik?, kérdezett tovább a gyerek. Hát ott, ahol otthon van. Mi is gyerünk oda, jelentette ki a kisfiú, mintha ez most már kész dolog volna. Várjuk meg, ajánlotta a kislány kompromisszumként. Megbolondultatok, szólt az apa, hiszen még dolga van, ott a következő csoport. De olyan kedves volt, te is mondtad, erősködött a kislány. Én már megbarátkoztam vele. Barátságot kötni könnyű, megtartani nehezebb, gondolta az apa. Anyáddal miért nem barátkoztál annyira, hogy most itt legyen velünk? De ez más. Vagy ki tudja. Reggel megcsinálja nekik a kakaót, megkeni a vajas kenyeret, este mesél, énekel, álomba ringatja őket, s ha kell, ez a kamasz kislánya nagyon megbízható háziasszony. Miért nem megyünk a nénihez, kérdezősködött tovább a kisfiú. Menjünk a nénihez. Ugye szépen csináltam neki a pá-pát? Te, ez nem volt a Csipkerózsika vára, szólt halkan az apa, olyan csak a mesében van. De igen, Csipkerózsika vára volt, erősködött a kisfiú. Mi lett volna, ha adtál volna neki egy puszit, vetette föl a kislány. Nem szólt volna semmit, csak lekent volna egy pofont, nevetett az apa. Á, az nem olyan, szögezte le a kislány. Mindig csak mosolygott. Tényleg? Nem is vettem észre, lódított az apa. Én aját kaptam tőle, állt ki nővére mellett a kisfiú. Hiszen te jó kisfiú voltál, dicsérte az apa. Miről beszélgettetek, kérdezte hirtelen a kislány. Semmiről. Csak azt kérdezte, hogy
