Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - VISSZHANG - Fried István: Dionýz Ďurišin komparatisztikájának időszerűsége (esszé)
Dionýz Ďurišin komparatisztikájának időszerűsége adminisztratív értelemben valóban elhanyagolhatatlan tényezője a térség magyar irodalmának, viszont ennek túlhangsúlyozása és az „össz”-magyar irodalomhoz tartozás tudata mellé (olykor elé) állítása különféle értelmezési, diszciplínabeli „szinteket” nivellál, és általában az irodalomról nem irodalomként emlékezik meg. Ďurišin ebben a kérdésben még nem támaszkodhatott az azóta megteremtődött és az Alpok—Adria-térség irodalmainak szembesítését végző kutatásokra. Ďurišinnál csak sejtésekben lehet a komparatisztika az interkulturális és intermediális dialógus tudománya, így egy régió irodalmainak olyatén felfogása, amelynek során a narratív és esztétikai struktúrák az adott regionális irodalmi viszonylatok meghatározott nyelvi, esztétikai, kulturális, társadalmi és történeti összefüggések funkciójaként íratnak le és értelmeztetnek (mint azt a kérdés szakavatott kutatója, a klagenfurti Johann Strutz állítja 2000-ben!). A csehszlovákiai irodalmi kontextus tézise nemcsak esztétikai, hanem mentalitás- és művelődéstörténeti szempontból is vitatható. Az meg kiváltképpen problematikus, miszerint a szlovák—magyar irodalmi viszonyulások mellé vagy mögé részint a cseh, részint a cseh—szlovák irodalmi összefüggéseket kell látnunk. A természetes egységként elképzelt, a múltból teleologikusan levezetett Csehszlovákiával, ennek megfelelően a polgári köztársaság meg a „népi demokrácia” csehszlovákizmusával nem az volt a baj, hogy fikció, hanem az, hogy a legkevésbé sem volt tekintettel a hagyománytörténések eltérő módozataira. Ján Kollár kettős irodalmisága (bibliai cseh nyelvű A szlávság leánya, szlovák nyelvű népköltési gyűjtése), kettős honossága a cseh és a szlovák művelődésben részint a bibliai csehnyelvűség (bibličtina) és az evangélikusság közvetítő tényezőjével egészen más „minőség”, mint részvétele a reformkori Pest-Buda társadalmi, vallási életében, kapcsolatai a magyar nemzeti mozgalom olyan képviselőivel, mint Jankovich Miklós, Székács József vagy Toldy Ferenc. Ám természetszerűleg a nyelvi közösség vagy rokonság megalapozta nemzeti és szlávságtudat irodalmi leképződése másképpen artikulálódik, mint például Ján Chalúpka magyar nyelvű, Kisfaludy Károly nyomában járó vígjátéka, illetőleg e szlovák szerző részvétele a Magyar Tudós Társaság drámapályázatán. A jelenkorból hasonló dichotómiákra figyelhetünk föl, a szlovákiai kontextus tényét aligha tagadja bárki, de a szlovák irodalomhoz fűződő, különféle jellegű „viszony” más értékskálán helyezkedik el, mint a magyar irodalomhagyomány továbbgondolása. Az a tény, hogy az egységes írószervezetnek magyar tagozata volt, hogy a szlovák nyelv megtanulása, tudása kötelező erejűvé lett, hogy a szlovákiai magyar szerzők egyikének-másikának fordítói munkássága életművének alakító része stb., viszonylag kis súlyú érv az irodalmi „szlovákiaiság” mellett. Ďurišin figyelmeztet arra, hogy a számba veendő kontextusok között szerepelnie kell a nemzetiségi irodalmakhoz általában, a magyar nemzetiségi irodalmakhoz különösen fűződő viszonynak. Koncsol László fordította a jugoszláviai szlovák költőket, ám a két „nemzetiségi” irodalom „tipológiájá”-nak föltárulása még nem következett be. S ha a szlovákiai magyar költők fordításai érvül vethetők be a szlovákiai magyar irodalom kontextusait elemezve, vajon Ján Smrek és Emil Boleslav Lukáč fordításai a magyar irodalomból, magyar irodalmi tárgyú
