Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Hudák Katalin versei (A Tice dala, a tavasz hűtlen kedvese, Alázat?, Kibékülés, Logikátlan)
Hudák Katalin versei falum is már szinte kivetett magából? jó, hát újra itt ülök és várlak. hozz, kérlek, üdeséget, zöld órákat, s új életet — rendeset. felejstd el, hogy kis időre hűtlen lett hozzád zilált lelkű kedvesed. Alázat? megmosom a kezem, s újrakezdem az egészet, ezerszer is — ha ezt parancsolod, ha ezt kéred. megfojtom nevetéssel a feltörekvő könnyeket érted — ha így parancsolod, ha így kéred. megcsókolom gyilkos gondolataid tárházát — homlokod, visszaparancsolva az undort, s ignorálva szeretetem iránti undorod. aztán átadom magam a gyötrő kérdésnek: alázat-tanulás amit teszek, vagy mocskos, képmutató megalkuvás...? Kibékülés gyenge tehetségű nap játszotta épp komikus; haldokló jelenetét — az őszi levegő indulatok szikráitól volt terhes, arcomon dacos kifejezés trónolt várakozón, máién. akkor megbocsátottál, neveletlen zajt csapva csűr ránt egyet a kávé.
