Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Keszan Andrea versei (Dagály, Apály Kataklizma, Ébredés, A realitás terén, Magunk közt, Létrejöttem!, Csendélet II.)
Keszan Andrea versei azt mondták: mázlista mikor gyémántkő vágta át a talpát azt mondták: irigylésre méltó mikor rajongva várták földjein legeltette túltáplált falkák az ócska szekrény fiókba zárt álmok fél szemmel lesték az alkalmat fogaik közül forgácsok potyogtak az orrcimpák megrezzentek a szélcsendben orvul darabokra vágták kiéhezett svábbogarak nyála dagadt idegen behatoló: agónia bűze szakította át szűz lélek hártyáját vörös cseppekben fuldokolt a hiúság árvák vándoroltak északra... kábító sejtelem betetőzést ígért maradtam „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza.” (Jób könyve — idézet) Csendélet II. szélcsapkodta pirospozsgás arcokkal nyüusögtek a jéggé fagyott utcákon csúszó-mászó pózokkal lopták a meleget kandalló fényében sütkérező vásznon: törött négyszögletes váza, déli gyümölcs rozsdaszínű ablakkeret belsejében háromszögre tálalt jóllakatta a viharos éjszakába kideportált „éhes szájat”
