Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Dénes György: A mindig megújuló Dávid Teréz
Dénes György drámát olvastam életemben, de ez a tíz perc: Tilda és Tamás tíz perce, valami olyan remekül megfogott és megírt jelenet, amilyen kevés van a világ- irodalomban. Mintha mindent ide koncentrált volna, mintha minden erejét, tehetségét itt zsúfolta volna mesterivé. Talán ennek a nagy jelenetnek nagyszerűsége teszi, hogy vissza és előre nem is gyengül a darab, de nem tudja sem előtte, sem utána úgy kihozni a dolgokat. De ez nem is baj: ez volt a sugárzó központi mag és ez hat, mint egy áram végig az egészen...” Dávid Teréz keresett színpadi szerző lett, Egri Viktort is túlszárnyalta. Művészetének hatóköre kiterjedt a cseh és morva országrészekre, szinte minden drámáját bemutatták szlovák és cseh, sőt lengyel nyelven. Előadták Magyarországon is. A színpad, a rádió, a televízió szívesen fogadta új műveit. A hírnév egyre jobban inspirálta s feltöltötte villamossággal az írónőt. Nemcsak atmoszféra és helyzetteremtésben, nemcsak a cselekmény hatásos bonyolításában tudott újat hozni, a lélektani hatásokat is árnyaltan szőtte műveibe. így izzította kellő hőfokra mondanivalóját. Dávid Teréz már gyermekkorában vonzódott a színpad tarka világához. Botladozó betűkkel, zilált mondatokkal rótta tele krajcáros füzeteit. „Alkotott.” Az írás szenvedélye lett, de az a becsvágy is vezette, hogy kiemelkedjen a szürkeségből. Ezért írt később tárcákat a kárpátaljai magyar lapokba, ez ösztönözte egyfelvonásosának, a Fekete virágoknak megírására, melyet 1936- ban a szlovák főváros Munkás Akadémiájának színpada mutatott be. Közel volt már a hatvanhoz, amikor 1964-ben megjelent elbeszéléskötete, a Kísértetek múzeuma. Ezek az elbeszélések túlnyomórészt a tragikus múltat idézik, az üldöztetést, embertelenséget. Több, tehetséggel megkomponált történetet találunk benne, ám akad olyan is, amely vázlatos, kidolgozatlan. Az elbeszélések művészi sugárzása tehát eléggé egyenetlen. Az Új Szóban Egri Viktor írt róla bírálatot, kiemelve az írónő művészi erényeit és fogyatékosságait. Második prózai kötete, a Kásahegy című szatirikus regény frappáns ötletre épül. A könyv hősnőjének kérdőívet kell kitöltenie, s az elébe sorjázó kérdések nyomán végigszalad az életén, s mintegy görbe tükörben szemléli az elmúlt idők torz és hazug világát. Az elmondottakban nagyon jól érvényesül Dávid Teréz szatirikus-ironikus hajlama, nyitottsága, őszintesége. „Bármennyire a múlt idéződik ezekben a képekben, a szatíra elsősorban a személyi kultusz ellen irányul. Az eszme és a valóság közt tátongó szakadékot, a hatalomnak az emberekhez való formális viszonyát gúnyolja ki az írónő” — állapítja meg a könyvről Fonod Zoltán. 1972-ben A feneketlen láda kincsei címmel ifjúsági regénye jelenik meg. Két kiemelkedő regényében, az Ifjúságból elégtelen és az ebből fakadó Időzített boldogságban is a fiatalok gondjával-bajával foglalkozik Dávid Teréz, történelmi-társadalmi körképet rajzolva az ifjúság gondolkodásának és etikájának hullámzásairól. Az Időzített boldogságért az írónőt Nemzetiségi Díjjal tüntették ki. Dávid Teréz mindig vonzódott az ifjúsághoz. Talán azért, mert fiatalosan gondolkozik s nyitottan szemléli a környező világot. Nem hallgat azokra, akik bejegesedtek emlékeikbe, s keserűségükben gyakran a fiatalokat becsmérlik. O
