Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8
Vészjelek A Budapest Galéria Kiállítóházában f. év július 26-án nyitották meg Lipcsey György Vészjelek című kiállítását. Siker és egyértelműen az elismerés jele a kiállítás megrendezése. Az alábbiakban Wehner Tibor művészettörténész megnyitójából közlünk részleteket. A napjainkban lassan végérvényesen a középnemzedék művészegyéniségévé érő Lipcsey György szobrászművész... új műegyüttese megőrizte a koncepciózus szobrászi problémafelvetés által vezérelt, egy-egy alkotóperiódusának termésére korábban is oly jellemző egységet, de egyszersmind jelzi azt is, hogy mindemellett művészetében jelentős elmozdulások, szemléleti változások, váltások is regisztrálhatók. A mintegy tíz évvel ezelőtt megrendezett kiállítása kapcsán — amikor a vörösmárvány és a sötétre pácolt faszobrait mutatta be a Komáromi Kisgalériában — még arról emlékezhetett meg a recenzens, hogy Lipcsey György zárt tömegekből, masszív tömbökből építkezik, valamifajta lényeg megragadására a részletek lehántásával tör. Emberalakokat, embercsoportokat megjelenítő vagy csak sejtető faragványai megbontatlan egységek, s a kiterjedésen túl csak a felületek domborodó-visszahúzódó hajlataival jelzettek- jellemzettek. ...És most, az elmúlt néhány esztendő műveit felvonultató tárlaton azt konstatálhatjuk, hogy Lipcsey György szobrászatában a súlyos tömböket a könnyed vázak, a megbontatlan tömegeket a személyesen konstruált szerkezetek váltották fel, az egység helyére a részletgazdagság lépett. A tömör, tőmondatszerű kifejezések után egy elbeszélőbb szobrászi kifejezés következett. Olyan nyers, itt-ott festett akáchusángokból durván összecsapolt, kelepceszerű, dinamikusan térbe állított, leginkább vertikális hangsúlyú szerkezetekkel szembesülhetünk új műveit szemlélve, amelyekhez nincsenek azonosítási kódjaink. Valami titokzatos-mágikus építettség, valami nyers fenyegetettségsugárzás, a mesterségesség és az organikusság ambivalenciája teremti meg e munkák feszültségekkel áthatott alaphangját, vibráló atmoszféráját. Erős szerkezetek — de esetlegességeket hordozó vázak — keretelik, törik, sértik meg, öklelik fel a semmit. És az egy-egy térgeometrikus elem-emlékként megőrzött, s a korábbi alkotóperiódus műveihez kapcsolódó, az akácfaváz közé illesztett-szorított kőtömb kompozíciójával nemcsak a fa és a kő izgalmas matéria-egységét teremti meg a szobrász, nemcsak a tömeg és a szerkezet ellentétét bontakoztatja ki, hanem ugyanakkor a különösségek azon titokzatos tárgyait is elénk állítja, amelyekben a zártság és a nyitottság, a súlyosság és a légiesség vívja egymással az elvontságok ádáz küzdelmeit. ... Lipcsey György rendkívül aktív, szerteágazó tevékenysége révén perfektuálódik: a szlovák-magyar, a szlovákiai magyar és az anyaországi művészet kapcsolatainak megteremtésében és továbbéltetésében, a dunaszer- dahelyi magyar gyűjtemény és a kortárs galéria létrehozásában és működésében, s a Lipcsey-szobrok magától értetődően gyakori magyarországi jelenlétében.
