Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - TALLÓZÓ - Dušan Kováč: Szlovákia története
Tallózó Ha az államiság elvéből indulunk ki, akkor Szlovákia története két államkeretben Játszódott le — a történelmi Magyarország és Cseh-Szlovákia állami keretei között. Ennek ellenére Szlovákia története nem azonos ezen államok történetével Ezt könnyen megállapíthatnánk, ha Szlovákia történetét 1918-ig a történelmi Magyarország történetével, 1918 után pedig Cseh-Szlovákia történetével akarnánk helyettesíteni. Kiderülne, hogy e két állam történetének összegezése még nem alakítja ki azt, amit meg akarunk ismerni. E szélsőség mellett létezik még egy másik szélsőséges szempont: eszerint Szlovákia történetét egyszerűen úgy kell felfogni, mint valami „disszidens közösség” történetét Magyarország vagy éppenséggel Cseh-Szlovákia keretében Nem lehetséges azonban Szlovákia történetét csak mint egy régió történetét vagy a „szlovákkérdés” történetét megírni. A szlovák történész számára sokkal inkább alapvető fontosságú, hogy megtalálja a helyes arányokat, mint más államok és nemzetek történészei számára, akiknek ilyesmivel nem kell bajlódniuk, legalábbis nem ilyen mértékben. A szlovák történetírás dilemmája A szlovák történetírás kezdettől fogva viaskodik a szlovák történelem koncepciójának problémájával Ez a kérdés már Juraj Papánek számára is felmerült, amikor a szlovákok történetének első összefoglalását próbálta megalkotni (História gentis Slavae). Elgondolkodtak ezen a „megújhodás” korszakának történészei és írói is. Ennek a korszaknak a legjelentősebb teljesítménye, Július Botto szintézise a 20. század elejétől (Slováci. Vývin ich národného povedomia a krátka história Slovákov). Míg az első részben, melyben Botto a szlovák nemzeti identitást kíséri figyelemmel, az ismeretek hiányában voltaképpen az egész középkort kihagyta, s az akkori elképzeléssel összhangban a Nagymorva Birodalom után a „nemzeti megújhodás” korszakát sorolta be, a második kötetben már megtaláljuk a középkori magyar történelem vázlatát, persze inkább csak utalásokban. A hivatásos szlovák történetírás csak 1918-tól létezik. A két háború közti időszakban a szlovák történelmi kutatás nem eredményezett jelentősebb történeti műveket, habár Dániel Rapant személyében megtalálta első jelentős hivatásos kutatóját, akinek munkássága rendkívül széles körű és főként mélyreható. 1918 után Szlovákiában is érvényesíteni kezdték a csehszlovák történelem koncepcióját, amely az egységes csehszlovák nemzet koncepciójából következett A Szlovákiában kibontakozó történeti kutatás hamarosan megmutatta, hogy ez a konstrukció tarthatatlan, hogy Szlovákia történetének megvan a maga dinamikája, és hogy több esetben korszakolása is eltér a cseh történelemétől Dániel Rapant végkövetkeztetése az volt, hogy csehszlovák történelemről csak 1918 után lehet beszélni, mint a csehszlovák állam történelméről Ennek ellenére 1945 után, és főképp 1948 után a csehszlovák történelem koncepciója a csehszlovák történelem szintézisének megteremtésére irányuló
