Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Juraj Kuniak—Juraj Cech: Magánskanzen (novella)
Magánskanzen (Etűdök az etnikáról) „Nem felöltözni? Úgy! Mit nem mondasz...”, értette meg Szégyellős Zsuzsa ura, és majdnem leharapott a pipából. Még azt akarta mondani — izé, de azután nem mondott semmit. Elhallgatott. Egy mukkot sem szólt. És az öreg Rázga? Hallgat, mintha borotválnák. Mindkettőjüknek behúzták a nyelvét. Aztán megjelent. A lány, mintha tojásból bújt volna elő. Legeltették rajta a szemüket. Lábai mint a felhangolt húrok. Játszottak a bokájától a lábszárán, a térdén keresztül egészen a combjáig. Angyal? Hát egy angyal nem botlott volna meg. De ez megbotlott, és azt is megmutatta, ami védve volt. Egy ugrándozó baba, nem, ezt el sem lehet mondani. Ezt látni kell! ÁLOM „Első éjjel az esküvő után különös álmom volt. Nagyon-nagyon különös. Én egyébként nem szoktam álmodni, de akkor álmodtam, és ilyen különöset, Orbánéknál súroltam a padlót, mikor jött Péter, már mint a férjem, és így szólt a küszöbről: Olga, az esküvőnk érvénytelen volt, meg kell ismételni. Engem ez nagyon meglepett. Mondom, már miért lett volna érvénytelen, én még egyszer az esküvőre nem megyek, én nem fogok újabb gondot okozni a szüleimnek. És nem is mentünk még egyszer az esküvőre, de elmentem a szüleimtől az új helyre, ahol most lakni fogok. És mikor közeledtem ahhoz a kereszthez, ami ott áll, sok-sok ember volt körülötte, öregebbek, fiatalabbak, nagyobbak, kisebbek, férfiak, nők, odasimultak ahhoz a kereszthez, és mindenkinek volt a kezében még egy kereszt. Akkor megdördült az ég mögöttem, de rettenetesen, egészen megijedtem, elkezdett esni, és mikor körülnéztem, észrevettem, hogyan száguld felém egy autó. Az utolsó pillanatban ugortam félre, és abba a nagy kőkeresztbe kapaszkodtam, ami körül annyi ember állt, mindenki egy másik kereszttel a kezében. Az autó eldübörgött a hátam mögött, egészen besározott, aztán látom, hogy közeledik felém egy fiatalember egy egészen kis kereszttel a kezében. A vihar elállt, a tócsák is felszáradtak, és mikor odaért a fiatalember, azt mondta: »Ezt a keresztet ennek a fiatalasszonynak hozom.* És én elcsodálkoztam, honnan tudja, hogy fiatalasszony vagyok és már nem leány, mikor csak tegnap mentem férjhez, és én őt nem ismerem. De ő így mondta, és azt a keresztet odaadta. Én elvettem, és azt gondoltam: »Milyen kicsi és milyen nehéz!* Mert nagyon nehéz volt, mintha kőből lett volna.
