Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Juraj Kuniak—Juraj Cech: Magánskanzen (novella)
Juraj Kuniak — Juraj Cech Magánskanzen (Etűdök az etnikáról) ANGYAL Ezt el sem lehet mondani. Ezt látni kell. Fiatal lány — ha azt mondom, tizennyolc éves, talán sokat is mondok, de szívesen mondok sokat! — járta a falut felfelé. Aztán vissza, és megint fel. A nap már felszárította a harmatot, most mintha passzióból sütött volna. A lány az első sétánál felfelé könnyű, hosszú kabátot vetett a vállára, így hátulról védve volt, de mikor másodszor kapaszkodott fel a hegyre, az ördög ellopta a kabátot, így a lány már minden oldalról megmutatta magát. Rázga Jela épp vizet merített a kútból, mikor észrevette őt. Toppantott egyet, de így a víz a lábára loccsant, hát fogta magát, és elindult hazafelé. Majdnem feldöntötte Szégyellős Zsuzsát, aki épp kővé meredve állt a helyén. „A kísértés jár erre”, lihegte a kifulladt Jela. „Szégyentelenül, akár egy szuka”, suttogta Szégyenlős Zsuzsa, és eltakarta a szemét. Mert már nem bírta nézni. Gyorsan elváltak, vörösen mint a pünkösdirózsa. Gyönyörű volt a pillanat, sajnálta volna, aki meghal. Azt gondolhatta az ember, hogy élete álma valósul meg. Azt gondolhatta, hogy egy őrangyal (mi van, ha épp az övé?) emberi testet öltött, és látogatóba jött határtalanul becses és csábító ajánlattal, s ha nem azonnal, akkor pár perc múlva egyenesen a mennybe vezeti őt. Az angyal azoknak az embereknek a ringó járásával lépkedett, akiknek tetszik ezen a világon, ők is tetszeni akarnak hát neki. Miért is ne? így kell! Honnan jött, ki tudja, karcsú sarkain, mint tálcán hozta kincseit. Elvitte őket egészen a kanyarig, ott aztán eltűnt. A napsütötte, terebélyes hárs árnyékot vetett az út mentén egy üres padra. Alig tudott valaki körülnézni, ott termett az öreg Rázga. Hátratolta a kalapját, és tömni kezdte a pipáját. Már készült rágyújtani, mikor rákiáltott Szégyellős Zsuzsa ura: „Várj meg!” Rázga félretette a pipát, és most úgy vitte a kezében mint valami könyöradományt. Azután egymás mellett ültek, és versengve eregették a füstkarikákat, mintha a hárssal vetekednének, ki illatozik jobban. Ilyen tempó mellett azonban a pipa gyorsan kiürült, és újra meg kellett tömni. Ettől mintha idegesek lettek volna.
