Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - Mezey Katalin: Öt felderítetlen óra (novella)
Mezey Katalin Öt felderítetlen óra A Nagyajtai úti villamosmegálló. Ancsur karján ülök. Mellettünk kézen fogva áll Ferike. Jön a villamos, a hátsó peron csikorogva megáll előttünk. Valaki lenyitja azt a jellegzetes, összecsukódó rácsajtót (amely, mini annyi másnak, évekkel később majd nekem is nemegyszer becsípi a kezemet), Ancsur segít Ferinek felkapaszkodni a vaslépcsőkön. Rálátok a sárga villamos barnára olajozott peronpadlójára, amelyen megjelenik a fehér zoknis, szandálos, rövidnadrágos kisfiú, hátán keresztben gombolódó, világoskék suszterkötény. Szőke arca, sötét pillás kék szeme ijedten fordul felénk, amint Ancsur elengedi a kezét, hogy megfogja a villamos kapaszkodóját és fellépjen velem a lépcsőre. Ekkor azonban a kocsi lassan, de határozottan mozgásba jön, Ancsur kezéből kiszakad a vasfogantyú, szerencsére még azelőtt, hogy magával rántana minket. Karon ülök, elég magasan ahhoz, hogy szemtől szembe lássam, ahogy Ferike ijedt, fehér arcát lassan és visszavonhatatlanul elviszi a villamos. Kinyújtom felé a kezemet, de már el is tűnik. Sírva fakadok. Ancsur a villamos eleje, a vezető felé fordul, kiabál, fut velem a kocsi után, szabad kezével hadonászik. Én bömbölök, a villamos elmegy. Ancsur a levegőt kapkodva rokan velem vissza, a villamosmegállótól egyetlen saroknyira lévő kertészetbe, anyámhoz. Mikor lihegve mondani kezdené, hogy mi történt, sírva fakad. Anyja türelmetlenül sürgeti: Beszélj már, Ferike hol van, mért jöttél vissza, mért bőg ez a kislány, mi történt? Aztán rákiált, menj azonnal a gyerek után. Ancsur letesz a földre, még mindig sírok, de ki törődik most velem, anyja szidja Ancsurt, aki már szalad is vissza a megállóba, de egyre kérdi, hogy hol keresse a gyereket. Anyja utána siet, kiabálja utána, hogy felszálláskor beszéljen a vezetővel, és nézzen alaposan körül minden megállóban egész az óvodáig (a Hadapród utcánál kellett volna az óvodához leszállni, de ki tudja, Ferike hol szállt le, ha egyáltalán leszállt, hiszen még csak egyetlenegyszer volt az óvodában). Valószínűbb, hogy a következő megállóban leszállították őt az utasok. De közben ideges mozdulatokkal leoldozza magáról a kötényét és rohan Ancsur után, azt kezdi kiabálni, hogy jöjjön azonnal vissza, maradjon helyette a kertészetben, maga megy megkeresni Ferikét. Elrohan. Ancsur folyvást a szemét törölgetve visszatér, leteszi a székre anyja kötényét és egyre mondja magában, motyogva mondogatja, hogy ő nem tehet semmiről. Szidja a villamosvezetőket, szidja a kalauznőt, aki nem látta, hogy mi még nem szálltunk föl és lecsengette idő előtt a kocsit, az a szemét, mert nincs ott egyiknek sem az esze, szórakoznak az utasokkal, nem nézik, van-e még fölszálló vagy nincs. Persze, a Kató meg, mint mindig, most is őrá haragszik,
