Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - ÉRDÉLYI ZSUZSA KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Univerzalitás és egyediség
Fried István hogy európai jelenségről van szó, amelynek a magyar anyag számottevő része. Inkább hasonlatképpen: Bahtyin „népi nevetéskultúrája” sem korlátozható Rabelais művészetére vagy Gogoléra, mégcsak a francia és az orosz (népi) kultúrára sem, hanem sokkal tágabb érvényű, még akkor is, ha néhány olyan jellemzőt, amit Bahtyin kizárólag a nem hivatalos tudatnak tulajdonított, Gurevics filológiailag újragondolt, valószínűleg: joggal. * * * Esszéváltozatomban a latin nyelvű univerzalitástól indultam el, azt próbáltam igazolni, hogy az egyediség, vagy az, amit sokan egyediségnek gondolnak, nem az univerzális ellenében szerveződik, hanem a kettő együtt látható. Illetőleg azt próbáltam igazolni, hogy az összehasonlító szemlélet a helyit és a távolit, a nemzetit meg a regionálisát képes egymáshoz viszonyítva értékelni, megleli a módját annak, hogy se ne becsülje túl, se ne becsülje alá azokat a tényezőket, amelyek egymást érvényesítik, így valójában nem volnának egymás ellen kijátszhatók. Amikor Goethe 1827-ben megalkotta a viláviroda- lom fogalmát, ezt nem a német nemzeti irodalom cáfolatául tette, hanem azért, hogy a német nemzeti irodalom közvetítő szerepét, az egyszerre befogadóét és kisugárzóét, hangsúlyozza. Goetge akkor már túl volt Benvenuto Cellini, Voltaire, a királynőudvari kézirat, a szerb népköltészet, Háfiz és a kínai líra iránti érdeklődésen, részint fordításokon is, s a népek közötti közlekedés felgyorsulását, a világkereskedelem üdvösnek bizonyuló hatását emlegetve a kölcsönös fordításirodalom hasznáról beszélt, meg arról, miféle gazdagodással járhat az egymás kultúrájáról írott ismertetések közlése. A goethei szó Magyarországon is visszhangzott, többek között a világ első komparatisztikai folyóiratában, amelyet 1877-től a kolozsvári Meltzl Hugó és Brassai Sámuel szerkesztett, és amelyben a népköltészeti kölcsönhatások éppen úgy helyet kaptak, mint a „poliglottizmus”. Az univerzalitás, a világirodalom, a regionalitás és a nemzeti irodalom (ha úgy tetszik: az egyediség) nem egymás ellenében képződött meg. Egymásra épülnek, egymásból merítenek, egymást gondolják tovább. Mint ahogy Goethe versében a szövőnő szövi szövetét. Ez a szöve/t(g) univerzum sokszínű/rétegű, és mindegyik szín/réteg jelentéssel bír, a szövet/szöveg univerzum meg az egymást hatványozó jelentések összessége, nem egyszerűen matematikai összege, hanem annak többszöröse.
