Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Ferdinandy György: Hidegháború (esszé)

Hidegháború

— Mi tudjuk — mondták —, hogy maga rendes ember. Megbízható. Olyan, akire számítani lehet.

— A maga gyenge pontja az öccse. Miért is ment ki?

Lapozgatták a vaskos kéziratköteget.

— Kalandvágyból — felelte a bátyám.

Ezt írták be annak idején. Változtatni rajta nem volt tanácsos, és talán már nem is lehetett.

— Itt mindent megkapott — sóhajtott fel a hivatalnok. Ki érti ezeket?

— No, mindegy — mondták. Megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Csakhogy a maga öccse, érti? Rossz társaságba keveredett.

— Meg akartak menteni téged! — mondta a bátyám. Egy ilyen okos ember. És ilyen jóhiszemű. Ilyen védtelen! De talán még nem késő. Szóval, hogy nyissam ki a szemem és írjak le mindent részletesen.

— Miért is ne! — vonogattam a vállam.

— Hát nem érted? — kiáltotta a bátyám. Azt akarták, hogy készítsek rólad jelentéseket!

— Megírtuk volna együtt.

— Együtt? — kérdezte bambán.

— Besegítettem volna neked.

Nem értettük egymást, láttam az arcán.

— Na és? — kérdeztem, amikor már túl hosszúra nyúlt közöttünk a csend. Mi történt?

— Mi történt volna! Nem vállaltam. Mondtam valami kifogást, és visszaadtam az útlevelemet.

— Mire ők?

— Azt mondták: jól van, Gyuszikám. Mert ezek, tudod, szerették becézgetni az embereket. Lehet, hogy éppen ettől voltak olyan félelmetesek.

Számomra nem volt ebben a negédességben semmi félelmetes.

— És?

— És semmi. Egy ideig még megfigyeltek. Követték minden lépésemet. Tudom, hogy ezt most nem hiszed el. Még a saját feleségem se hitte el nekem.

Visszamentem az Újvilágba. Felvettem a régi szokásaimat: kifizettem a számlákat, rendbe tettem a levelezésemet.

Minden az ófrancia bankkal kezdődött. Mert Párizsban még a régi időkből megmaradt a számlám. Pénz ugyan nem volt rajta, de ott volt. Arra az esetre, ha egyszer mégiscsak visszamegyek. Nos, most a fiók igazgatója visszaküldte a bátyámnak szóló levelemet. Felhívtam Gyulát: ő pedig a banknak írott soraimat kapta meg.

Hát igen. A két boríték tartalmát összecserélték. Felbontják a leveleimet.

— A telefont is lehallgatják? — kérdezte a feleségem.

Nem volt lehetetlen, a készülékben hallatszott valami kattanás, de ezt azért nem mertem volna ilyen határozottan állítani. Terézt azonban nyugtalanította ez a kattanás. Egy helyi újság ugyanis nemrég felszólította, hogy írja meg a szocializmusban szerzett benyomásait. A Claridadhoz — ez volt a lap neve — még nem jutott el a hír, hogy a régi világ kimúlt már odaát, napkeleten.