Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - TALLÓZÓ - Szegedy-Maszák Mihály: „Van, ami nincs” (tanulmány)
TALLÓZÓ nak meg idegen országokban. Irodalmi szövegeknél a fordítás merőben más nehézségeket fölvető közvetítést tesz szükségessé. A magyar irodalom külföldi megítélése a fordítások színvonalán múlik. Ezen magyar oldalról tett kezdeményezés nem igazán sokat változtathat. A fordítások mérlegelése viszont fontos célja — ha úgy tetszik, „föladata” — a magyarságtudománynak, s ezen a téren óriási a mulasztásunk. Természetesen csakis olyanok vállalkozhatnak ilyen tevékenységre, akik tüzetesen ismerik a befogadó kultúrát. Némileg, de csak némileg más kérdés a magyar művelődés külföldi megismertetése. Kevés az olvasható idegen nyelvű könyv, mint ahogy a nyugati magyarok tevékenységének sincs elég itthoni visszhangja. Kemenes Géfin László és Kibédi Varga Áron joggal tette szóvá, hogy a nyugati magyar kultúra a vasfüggöny megszűnése óta sem kelt több visszhangot az anyaországban.11 Noha érveiket némileg gyengíti, hogy csak a mi korlátoltságunkat látják, saját elfogultságukat nem — Kibédi Varga például még 1989 előtt azzal hárította el a megjelenést a Hungárián Studies című folyóiratban, hogy nem kell külön magyarságtudományi folyóirat, a nagy nyugati folyóiratokban kell közölni magyar tárgyú cikkeket —, való igaz, hogy a hazai tudósok nem szenteltek elég figyelmet a nyugati magyar kultúrának. A más nemzetek művelődésével folytatott párbeszéd mellett erre is szükség van, hiszen bizonyos mértékig itt is saját és idegen viszonyával állunk szemben. Mindeddig nem igazán szóltam a magyarságtudomány intézményeiről. 1998-ban kettéosztottak egy minisztériumot. A magam részéről ugyan nem helyeseltem e szétválasztást, sőt az elnevezést sem, de ha már egyszer létezik Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ennek a hivatása, hogy támogassa a magyarságtudományt. A jelen helyzetben a sokféle intézmény hajlamos egymásra hárítani az érdemi teendőket. Létesült központ az országkép alakítására. Ha jól tudom, ennek az országon belül kialakult vélekedésekkel kell foglalkoznia. A magyarságtudomány művelőire hárul a feladat, hogy a külföld magyarságképét mérlegeljék. Sok olyan könyv, tanulmány s cikk jelenik meg világnyelveken, amely meglehetősen egyoldalú képet fest a magyar művelődésről, és alig olvasható szakszerű bírálat róluk. Tudomásom szerint tervezik egy idegen nyelvű egyetem létrehozását, ám ennek csakis akkor látom értelmét, ha nem a diplomataképzés gyakorlati szempontjainak rendelik alá a tudományosságot, hanem Wilhelm von Humboldt szellemében cselekednek. A külföldi intézményeknek juttatott könyvek sorsát is indokolt megemlíteni. Tapasztalatból tudom, hogy Észak-Amerikában sok kötet és folyóirat kallódik el. A magyar művelődés eléggé összetett ahhoz, hogy a magyarságtudomány az anglisztikához, germanisztikához, romanisztikához, russzisztikához, poloniszti- kához hasonlóan csakis gyűjtőfogalom lehet. Nemzetközi látókörű s tevékenységű szaktudósokra — történészekre, irodalmárokra, nyelvészekre, néprajzosokra, zene- és művészettörténészekre —, nem pedig politikusokra kell bízni, hogy kapcsolatot próbáljanak teremteni más országok s népek művelődésével. Kulturális intézményeinket bel- s külföldön egyaránt szakembereknek kellene irányítani. Hozzá nem értésre, sőt parlagiságra vall, ha ügyintézőkre vagy közgazdászokra bíznak kulturális központokat. Nincs sok
