Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - Tőzsér Árpád versei (Ernő a Luxembourg-kert pónilován, Mai Vezér monológja, A fej nélküli lovas)
Tőzsér Árpád versei a végső, az űri csatához is épp elég lenne. A kérdés ismert: ki nyerne, s mit nyerne benne? Nincs válasz. Suhan a ló az űrben, nyergében senki nem ül, csak a fej nélküli lovas: az ember, remény- és éntelenül. Ég, föld, tér, idő, tél, nyár, az elemek összefolynak, nincs rügy és avar, nő és férfi, nincs tegnap, nincsen holnap. Új cél és új Én kellene! Valami, ami globálisan is oké. Valami új mahayana, de nem a barbároké! Nincs út, csak előre, a személytelen erő nem tud leállni, akkor sem, ha az emberi értelem, szabadság, bármi, a végső falakhoz, a Semmihez, az üres mennyegekhez ér — Meglehet, én, az 53- elnök vagyok az utolsó Vezér. Cyber-terébe dől az ember, kardjukba mesék hősei, s végünk. Homo est closura mirabilium Dei.
