Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - Tőzsér Árpád versei (Ernő a Luxembourg-kert pónilován, Mai Vezér monológja, A fej nélküli lovas)
Ernő a Luxembourg-kert pónilován „Az alkonyodó Luxembourg-kertben lépni is alig mertem. Álltam, csak álltam meghatottan a tágasságos panteonban. Sokáig nem tudtam, mi hat így meg, régi é> ismert volt minden díszlet. Medici Mária szökőkútja unottan szórta vizét az útra. Verlaine szobránál kis csibészek visongtak, fociztak, rám se néztek. És én mégis úgy elgyengültem, itt a vég, véltem, hát leültem egy mohos padra, és meggyóntam a sorsom a nagy, zöld templomban: Éltem: kis foci, kis pénz, kis nők — A semminél, Istenem, tán ez is több. Stendhal a boulevard kövén végezte, én panteonból megyek a mennybe. Marie Medici, adieu, delnő, visse és serisse, elmegy Ernő — S ekkor láttam meg... Előbb a nyerget, aztán a ponnit, ahogy lege Igét. S egyszerre világos lett minden: a kegyelem napja ez ma, Isten Tőzsér Arpád
