Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Nobel Iván—Erdélyi Erzsébet: „Úgy érzem, hogy a múlt kortársa vagyok” (beszélgetés)

Beszélgetés Veress Dániellel

Gerzson. Jellemző volt, állandó volt benne ez az életérzés, esetleg nemzedékének gondolatait is megfogalmazta e sorokban?

— Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy ez a kétkedő, eltávozási vággyá erősödő érzés, éveken át halmozódott fel benne, hogy végezetül tragikus elhatározássá érlelődjék. Többször újraolvasva édesanyjával együtt verseit alakult ki ez a versszövegekkel bőségesen igazolható meggyőződésünk. Számba véve barátait, eszmetársait nem nehéz megállapítani, hogy egy önpusztító, helyét nem lelő, korunktól elidegenedő nemzedék, vagy pontosabban fogalmazva, korosztály képviselője — sőt érzésvilágának kifejezője — is volt. A kérdés persze az, hogy mi alakította ki, mi táplálta az ő és több, tragikusan eltávozott korosztálytársa életérzését? Mi ebben a felelőssége — ha van ilyen? — a korkörülményeknek, a barátoknak, a családnak, és mi önmaguk emberi gyöngéinek. Azt hiszem, hogy leghelyesebb, ha ezen a ponton átadom a szót Gerzson fiamnak, azzal, hogy felolvasom egy nagyon meggondolkoztató prózával és verssel kevert esszéjét, A test ítéletét. Másfél évvel megírása után választotta a halálos ugrást.

Sepsiszentgyörgy, 2000. augusztus 15.

Erdélyi Erzsébet — Nobel Iván

Bakonyi Mihály: Tiszteletadás Raoul Wallenbergnek, 1994, vegyes technika