Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Nobel Iván—Erdélyi Erzsébet: „Úgy érzem, hogy a múlt kortársa vagyok” (beszélgetés)
„Úgy érzem, hogy a múlt kortársa vagyok” Beszélgetés Veress Dániellel * Ifjabb badadi báró Wesselényi Miklós halálának 150. évfordulóján kötete jelent meg a zsibói nagyúrról, alcíme szerint Glosszák Wesselényi Miklós művéhez, életéhez, eszmevilágához. Ez az összeállítás, a Férfibú és történeti gyász, elsősorban azért késztet töprengésre, mert már korábban is írt Wesselényiről, időrendi felsorolásban — kötetben is megjelent — 1971 decemberében bemutatott színművet, a Gráfenbergi éjszakák-at, majd ezt követően bő kísérő szövegekkel kiadott egy szemelvényes válogatást Balítéletekről című művéből (1974), írt egy regényesített élet- és személyiségrajzot, mely Budapesten jelent meg 1983-ban, végezetül egy terjedelmes életrajzvázlatot egy 1996-ban megjelent zsibói kiadványban, a Torony Erdély kapujában. Ez az ugyanazon történelmi személyiséghez és nyilván tárgyhoz való konok visszatérés jelöl valamilyen irodalmi munkásságára általánosan is jellemzőt? Ugyanakkor ismétlődő vállalkozása felvet egy megkerülhetetlen átfogóbb érvényű kérdést is: íróként minek tartja magát, hiszen a lexikonok, irodalomtörténetek, váltakozó sorrendben, hol kritikusnak., hol tanulmányírónak, hol irodalomtörténésznek, hol drámaírónak minősítik. Ebben a több műfajúságban van valamilyen szándékoltság, elv vagy rendszer, mely a tudatos írásos építkezésre utal? — Ez utóbbi kérdésre nem nehéz válaszolnom. Tevékenységem alapján, de szívem szerint is egyszerűen írónak, pontosítva szándékaimat hagyományfeltáró, hagyományőrző, hagyománynépszerűsítő írónak tartom magam, aki különböző műformaváltozatok álarcájában — versen kívül minden műfajt műveltem, még novellákat is írtam — lényegében esszéírónak tartom magam. Ebben az „öszvérműfajban” találtam meg az alkatomhoz legjobban simuló kifejezési formát. Mellesleg sokat foglalkoztatott a magyar és az egyetemes esszéírás kérdése, mind gyakorlatáról, mind a műfaj elméletéről számos alkalommal írtam is. írásaimban, legyenek azok nagyobb tömbök, kismonográfiák, irodalomtörténeti dolgozatok, életrajzok vagy pályaképek, egyértelműen kimutatható az esszéjelleg, miként kurtább terjedelmű írásaimban is. Az esszé, az én értelmezésemben sokhasadásos műforma, jellege szerint kísérlet, megközelítés, mely túl visz szigorúan vett tárgyán, szándékom szerint mindig egy általánosabb elv kifejezője is igyekezett lenni. Legotthonosabban a személyesen is emlékező dokumentum-esszében érzem magam, melyben a Szem tői szemben
