Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Egy polgár vallomásai (regényrészlet)
Márai Sándor műveiből készleteit, mintha ostromlott várat szereltek volna fel liszttel és zsírral, vagy falusi kúria éléskamráját, ahol napi járóföldre nincs a közelben mészáros vagy fűszerüzlet. Egyáltalán, mindenből „készletek” dagadtak odahaza: anyám szekrényeiben, az almáriumok fiókjaiban végszámra sorakoztak a meg nem varrott vásznak, kötött áruk, gombolyag pamutok, de „készletet” vásároltunk minden másból, a cipőzsinórból és törlőrongyokból is. Különös gyűjtési rögeszme volt ez, mely időnként megejtette anyánkat, aki oly diadalmasan tért haza bevásárlókörútjáról, mintha a sivatagban élnénk valahol, s átvonuló karavántól vásárolt volna ritka és becses használati cikkeket. A lisztet zsákszámra vásároltuk, a zsírt egész hordóval, sajtból malomkeréknyit szereztünk be, s dekával nem mértek odahaza semmit. Mind e nagy készletek birtokában inkább mértékletesen éltünk, mint pazarlóan. Már három gyerek sivalkodott a házban, két cseléd pusztította a kenyeret, s a szakácsné hét személyre főzött minden délben, mikor anyám mindössze száz forint „kosztpénzt” kapott egy hónapra, s abból talán meg is takarított néha valamit... Napjában kétszer ettünk húst, apám nem tűrte el az ebédről eltett, felmelegített maradékok házi rendszerét. Bőséges, zsíros, magyar konyhát vitt anyám, s hét ember tápláléka kifutotta a száz forintból. Valamilyen kánaáni bőség és olcsóság áradt el akkor a magyar világ fölött; nem az a kényszerű, koldusolcsóság, mint a háború után, mikor a pénzhiány szabta meg az árakat, s a nyomorúság kínálta vetélkedő kótyavetyéléssel termékeit és portékáját; a béke olcsóságában mindenki megtalálta a maga számítását. Uras, zsíros, anyagias élet volt ez Már a reggeli úgy festett, mint valamilyen családi ünnepség, névnap vagy lakodalom. Apám frissen beretválva, enyhe kölnivíz- és brillantinszagot árasztva érkezett a fürdőszobából a körülményesen megterített reggelizőasztalhoz, dohányszínű házikabátjában helyet foglalt az asztalfőn, kinyújtotta kezét a helyi újság után — a klerikális újságot járattuk persze, melyet a püspök pénzén szerkesztettek s a püspöki nyomdában nyomtattak, a Felvidéki Újságot —, s átfufotta a híreket, amíg várta, hogy a meisseni, hagymamintás kannában „húzzon még a tea”. Ünnepélyes pillanat volt ez E pillanatokban apa orra alatt ott feszült még a bajuszkötő, melyet csak az étkezéshez vetett le, s egy kis zsebkefével szabályosan kétfelé simította brillantinos bajuszát. Anyám szemközt ült vele, s az asztal két oldalán két pár gyerek leste a reggeli ünnepélyes celebrálását. A gyerekek kávét reggeliztek vajas zsömlével s télen rántott levest; ám az apai reggelinek szemlélete kárpótolt mindenért, s felemelő érzésekkel töltött el. Oly méltóságosan, finoman reggelizett apám; dohányszínű, barna selyemhajtókás reggeli kabátja, pecsétgyűrűs, nőies, kis kezének könnyű mozdulatai, nyugalma és páter famiiiasi jóindulata minden reggelinél elragadtak. Illatos, aranybarna teát ivott, sok rummal, sonkát és lágy tojást evett hozzá, mézet és magyar vajat (a vaj miatt sokat háborúskodott anyámmal, aki takarékossági szempontból, vagy a jó ég tudja, miért, dán vajat vásárolt néha, s emlékszem egy hajnali drámára is, mikor apám meggyanította ezt az ármányt, felkelt a reggelizőasztaltól, s a „dán vajat” a klozetbe dobta!) — a kenyeret külön pirították neki, s elnéztem volna ezt a válogatott étkezést, ezt a „nagyvilági allűrt” sokáig. Ez a reggeli idill polgári istentiszteletnek tetszett. Ilyen lassú, választékos mozdulatokkal csak az
