Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - TALLÓZÓ - Rádai Eszter: „A történelem nem példatár” (Beszélgetés Kosáry Domokossal)
Tallózó elképzelni, mert csak ezt a lehetőséget látta maga előtt, csak errefelé volt szabad az út. Persze ez zsákutca volt, Németországra még revizionista hatalomként sem lehetett számítani, mert nem az volt a célja, hogy a magyarokat segítse, hanem a világhatalom megszerzése. Egyszóval ennek a jelenségnek a magyar társadalom elmaradott és nem igazán demokratikus voltában kell keresnünk a magyarázatát. És egy ilyen társadalomban nem sokat tud egy-egy okos politikus elérni Magyarországnak ahhoz, hogy erősebb legyen, demokratikusnak kellett volna lennie. A kultúra nagyon nagy erő, de nem helyettesítheti a politikai demokráciát. Ezért volt nálunk az egyetlen nyilvánosan is vállalható irányzat a jobboldali orientáció. De — ezt mondja Bibó is — ez a populista nacionalizmus borzasztó színvonaltalan és gyenge dolog volt. * És hogy látja, van ennek ma folytatása? És ha van, mit gondol róla? — Van ilyen tendencia, igen. De a mai politikáról, pártokról nem kívánok beszélni. * Szeretnék visszatérni eredeti témánkhoz, a történelemhez, amelyet felhasznál a politika. Milyennek látja az utolsó tíz évben a politika és a történelem kapcsolatát? A rendszerváltás óta csillapodott-e a vágy a történelem ilyen módon való „használatára", vagy éppen erősödött? — Erre a kérdésre csak úgy tudnék válaszolni, ha a jelen politikai irányzatait kommentálnám históriai szempontból. Ez nem szándékom. * És mit gondol a közvéleményről? Amelyik, persze tudom, nem egységes, éppen ellenkezőleg. De van-e eredendően ilyen vágy az emberek különböző csoportjaiban, amelyre aztán a politika építhet? — A közvélemény persze nem szabadult fel a különféle történelmi sokkok hatása alól, mert hiszen a második világháború okozta sokk nem volt kevésbé szörnyű, mint Trianoné. És az utána következő Rákosi-korszak is megtette a magáét. Ilyen körülmények között nem nehéz olyan irányzatokkal föllépni, amelyek erre a sokkra nem gyógyító, nem csillapító, hanem éppen izgató hatással vannak. Mert az emberek könnyen visszatalálnak a megszokott kerékvágásba. De mondom, a politikának az a természete, hogy a történelmet saját céljaira használja, valamennyire mindig megvan. Mint a vitorlás hajókban a fenékvíz Csak nem mindegy, hogyan és mennyire. Ami a történészeket illeti, egy részük a rendszerváltás előtt és után megtette a magáét azért, hogy lebontsa azt a szörnyű és idétlen konglomerátumot, amelyet a sztálini osztályharcos történetfelfogás hozott létre itt az ötvenes években, és amelyet a politikai vezetés bevont egy émelyítő csokoládémázzal, a magyar nacionalizmus romantikus és gyermeteg változatával Thaly Kálmán-i színvonalon, amelyen a források igazsága nem számít, mert ha kell, kitalálják a forrásokat is. A nagyszájú, de kevéssé hatékony, a demokráciát tagadó romantikus nacionalizmus mindenkor létező veszély volt Kelet-Közép-Európában mindenütt, nemcsak a magyaroknál. Rákosiék úgy gondolták, ez volt a taktikájuk, hogy ha sokat beszélnek a nemzeti függetlenségről, megpróbálják felújítani a kurucos
