Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L.Erdélyi Margit: Az irodalmi kontextus vonzáskörei
Könyvröl könyvre az adott történelmi és társadalmi kontextustól függ, másrészt az irodalmat nem választják el áthatolhatatlan falak az egyéb »diszkurzusformáktól«, tehát van »irodalmi« az irodalmon kívül, és van »nem irodalmi« is az irodalmon belül. Ez a felismerés (...) egyfajta relatív felfogást hirdet, (...).” (22). A relativitás mint kulcsfogalom jelenik meg a következő alfejezetben is, amikor a műnemi és műfaji csoportosítás elvi alapjainak mintegy történeti-elméleti összegezésével találkozunk. A fogalomtisztázás ebben a témakörben sem könnyű, az utalások Arisztotelész, Minturno után az egyéb műfajelméleteket — pL a klasszicista, a romantikus és a realista szemléletű megközelítéseket is felmutatják, majd a legújabb vizsgálatok eredményeit és részeredményeit is hasznosítják vagy éppen bírálva módosítják. A műalkotásra vonatkozó elméleti ismeretalakzatok kapcsán újra meg újra felbukkan a befogadáslélektan funkcionáltatása. Az alkotó — műalkotás — olvasó hármas kapcsolatrendszerérői beszélve a könyv írója sohasem feledkezik meg arról, hogy a harmadik tényező, a befogadó is kulcshelyzetben van, majd a továbbiakban kifejti, hogy a műalkotás tartalmi és formai értékei az olvasással/az elolvasással szereznek valódi „Létérvényt”. Az irodalom kontinuitása alapszempontnak számít az irodalomtudományi vizsgálódásokban, különösképpen, ha hiteles következtetéseket kívánunk levonni, vagy modellértékű értelmezéseket szándékozunk kivitelezni Ezért mindig folyamatában, fejlődésében, a múltbeli és jelen idejű értékek ismeretében vizsgálandó a mű, akár hagyományos értelemben vett irodalmi szövegről van szó, akár az audiovizuális kommunikáció formáinak nyelvi-irodalmi anyagát vesszük górcső alá Századunk második felének alkotásait s ezek interpretációit az irodalom, ill. művészetek nyitottsága, átjárhatósága jellemzi, s ez a tényező tulajdonképpen az „írott szöveg” visszaszorítását eredményezte. A műfajmodellek viszonylagossága s a számítógép megjelenése az irodalom felségtetületein merész újításokat hozott. Sok kísérletnek, extremitásnak, egyéni megoldásnak vagyunk tanúi (lásd csak a szerző által többször említett párizsi Magyar Műhely törekvéseit; a happening, a performance, a komputerrel generált szövegalkotásokat stb.). A tudományos munka nem diktátumként, hanem a figyelemkeltés célzatával értelmezi a következő mondatot: a megváltozott műalkotás-genézisek törvényszerűen módosítják az irodalomolvasatot, a műalkotás-értelmezést. Ennek a gondolatnak részletes megvilágítása s egyben megerősítése jelenítődik meg a „Motívumok világában” című második fejezetben, amelyben az irodalomtörténész igényesen, történeti/elméleti szempontból és pragmatikus célzattal elemzi s értékeli az irodalom megújulásának konkrét művekben kivitelezett jelenségeit. Az irodalom- és művészetértők némi érlelő várakozás után szívesen fogadják az újszerű megoldásokat, szívesen fordulnak a formabontó költők felé. így történt a szerző által említett 1982-ben megjelent Vers(s)ziók, Formák és kísérletek a legújabb magyar lírában című antológia esetében is. A vizuális szövegek sajátos (játékos) tipográfiai eszközökkel történő megjelenítése; az anyagok, színek, formák, alak(zat)ok, változatos érvényesítése — a képzőművészet általi motivációk újszerűségük ellenére is mind tudatos hagyományhordozók. A kibővült formarendszer és a lehetőségek kombinációi azonban (mint az akusztikus versek, jel-, rajz-, ábraversek, gépversek, a kollázsolt és montázsolt szövegek, az egyéb művészetek jelrendszerének beépítése az
