Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - SZEMELVÉNYEK - Bogdán László: Árvaházi rettegések
Bogdán László a halott mellé, a szájába, fülébe, orrába tegyenek néhány szem kölest, pár darab kavicsot, ha biztosak akarnak lenni a dolgukban, akkor tehetnek mindkettőből, a kölesből is, és a kavicsból is, a fejéhez külön kilenc, patak csiszolta apró kavicsot tegyenek, és a szájába, fülébe, orrába kölesszemeket, mert a kilenc kavics varázsereje megbabonázza és lenyűgözi majd a vérszopó szörnyeteget, amikor szokásos éjszakai vadászatára indul, s a kölesszemektől se látni, se hallani, se szagolni nem fog tudni, s a koporsóba tegyenek puliszkakeverő fakanalakat is, ezek ugyanis szintén visszatarthatják nagy varázserejükkel a vadászni induló vámpírt, de rakjanak a koporsóba gyékényt is, ezen elcsúszik majd a mégiscsak feltápászkodó, makacs és mohó rémség, s végezetül beteg és tehetetlen szíve fölé — amely állandóan az élők közé sóvárog — tegyenek egy csipkebokor ágaiból összeeszkábált keresztet, a legbiztosabb viszont mégiscsak a nyárs, a kellően kihegyezett fakaró, amelyet egyetlen elhibázha- tatlan mozdulattal kell a felmagasodó falánk vámpír mellébe szúrni, de úgy, hogy egyből átdöfjük nyughatatlan és gonosz szívét, s ezzel azután vége is, végleg megszabadultunk tőle, elégetni nem kell, amúgy sem ér a tisztátalan ellen a tűz mardosó lángja szinte semmit, ellenben ha meszesgödörbe dobáljuk, azonnal szörnyű sivalkodások között, ellenkezve enyészik el, a sósav vagy a kénsav is megtenné, csak hát honnét szerezzünk mink, szegény emberek só- avagy kénsavat?... így beszélt a kissé félnótás öregember, s amikor felelősségre vontam, hogy ne mind riogassa a népeket, sunyin, kissé meglepődve pislantott rám, engedélyt kért, hogy ihasson egy kortyot, és az a szerencse és megtiszteltetés is ért akkor, hogy feldúlt arcomba meredve engem is megkínált jófajta szilvapálinkával, és előadta, hogy igazán nem ijesztgetni akarja az embereket, félnek azok eléggé az ő rémisztgetései nélkül is, csak hát a helyzet az, atyám, mondotta térdre hullva és a kezem csókolva (éreztem pálinkától nedves bajuszának érintését a kezem fején, és összerázkódtam), hogy éjszaka nagy itten a forgalom, elképesztően nagy a jövés-menés, állandóan érkeznek és távoznak a vámpírok, nem is lehet nyugton ülni tőlük!... S azt is közölte, bizalmasan a fülembe suttogva, hogy a múltkoriban a szép Ileánát egy ismeretlen, vörös arcú ifjú kereste fel a fonóban, és hevesen udvarolni kezdett neki. A leányzónak — és ezeknek mind kajtár az elejük, atyám, jobb, ha tőlem tudod meg! — tetszett, is meg nem is a dolog, csupán az borzasztotta el, hogy az ifjúnak olyan hideg volt a keze, mintha jégbarlangból szalasztották volna el, és amikor lihegve a vágytól végre csókolgatni kezdte az ő nyakát, és tisztesség ne essék szólván a combjai közé nyúlkált, s a punciját kezdte volna simogatni, úgy érezte, hogy egy varangyos béka mászik az alhasán, hányinger tört rá, de meg is ijedt... És? — kérdeztem én, még egyszer meghúzva Mos Ilié szilvapálinkás butykosát, amelyben még jó adag pálinka lötyögött biztatóan, ittam én is egy kortyot, talán, hogy erőt meríthessek belőle az elkövetkezőkhöz... És akkor ő — mondotta az öreg bizalmasan közel hajolva hozzám (egy pillanatra csipás, vöröslő, fekete szemébe mélyedhettem, ahol hangyabolyokként kavarogtak az őrület lángjai, és önkéntelenül is megborzongtam) — azt tanácsolta a szép leányzónak, ezeket mind hajtja a forró vérük, atyám, egy-két este, s máris kettyinteni akarnának a fiúkkal a boglyában
