Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖSZÖNTJÜK A 70 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „Emelt fővel vállalom a »végek költője« címkét” (beszélgetés)
Két beszélgetés Török Elemérrel a rendszeren változtatni csak akkor lehet, ha a változtatás igényét Moszkvában is felismerik. A végkifejletet ismerjük. S ma már tudjuk azt is, hogy a demokraták nélküli demokráciában a többség törvényesen is elvehet szinte mindent a kisebbségtől, mert hozhat olyan törvényeket, amilyeneket csak akar... * Zs. Nagy Lajos írta Török Elemérnek erről a néhány soráról: Ma reggel/fekete fü/ nőtt az égen/ a folyó partja/ tele van/ aggodalommal — kedves, baráti évődéssel, szeretetteljes kritikával: „Tele vagyok irigységgel, amiért ezeket a sorokat nem én írtam." A költőbarátok, akikkel együtt indult, hatottak költészetére? — Figyeltem őket. Örültem, hogy gyarapodnak soraink. De az én élményvilágom más, nekem a magam útját kell végigjárnom, cipelnem tovább sorsom keresztjét, mert sorsa ellen senki nem tehet, fut minden a maga útján... Egyébként Zs. Nagy Lajost nagyon eredeti, kitűnő költőnek tartom. Sajnálom igen, hogy súlyos beteg, s azon „a rohadt keresztfán nem lehet pálinkát se kapni”. Amikor tavaly az Irodalmi Szemlében elolvastam a Kánikula című versét, ceruzával ezt írtam a vers alá: „Isteni jó! Ilyen flegmán, megvetően, kinullázni Trianon elkövetőit és folytatóit csak a zseniális Zs. Nagy Lajos tudja...” Különben én mindig azt a kínai mondást vallottam és vallom ma is, hogy virágozzék száz virág... * Több mint egy évtizede írta Duba Gyula: „Török Elemér számára a költészetnek használati értéke van, életszükséglet, mely gondokat oszlat, terheket könnyít, és érthetőbbé teszi az életet." Ma is leírhatná ugyanezt a hetvenéves költőről? — Igen, ma is úgy érzem, hogy életszükséglet a vers nekem s azoknak is, akik olvassák, akik megveszik a köteteimet. Az ő s a magam nehéz keserves életébe próbálok színt, fényt, reménységet lopni és felmutatni, hogy a hit, a hittel megharcolt harc, a túlélésért folytatott küzdelem sohasem hiábavaló. A csüggedőkbe reményt kell önteni, a jövőbe vetett hitet éltetni kell, a távlatokat fel kell mutatni. Az évtizedek elszállhatnak, de a remény tüzének égnie kell. Mert ha van remény, jövő is van. Már pedig nekünk itt a Kárpát-medencében, az ős Duna-Tisza-tájon az új évezredben nemcsak jövőnk, küldetésünk is van... * Korai verseiben még Majakovszkij lépcsőzetes verstechnikáját követi, azután eljut a Nyugat költőinek klasszicizálódott kifejezőeszközéig. Milyen motivációk kísérték ezen az úton? — A Biblia arra tanít: „Mindeneket megpróbáljatok, és a jót megtartsátok.” Az én utam mélyről és messziről indult. Félárván nőttem fel, édesanyám huszonhét évesen halt meg. Én még kettő sem voltam akkor. Gyermekkoromban szárnyaló, szép gondolatokat csak a templomban a papoktól hallottam meg az iskolában a tanítóinktól. Mécs László azokban az években Királyhelme- cen volt plébános, kétszer hallottam a Szent István Kultúrotthonban szavalni. Magam is szavaltam a költő előtt 1943-ban a Királyfi három bánata című versét. De a kötetét soha nem tartottam kezemben. Nemhogy Mécs Lászlónak, de még
