Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzet — ha megmarad — csak otthon marad meg” (Beszélgetés Püski Sándorral)
Beszélgetés Püski Sándorral ugyanúgy éltem, mint a többi parasztgyerek. Sem öltözködésben, sem szokásokban nem különböztem tőlük. Olvasni nagyon gyorsan, már az első elemiben megtanultam, és amit találtam a nagyszülők padlásán — kalendáriumot, ponyvaregényeket —, mindent elolvastam. Csak az ötödik osztályban öltöztem át pantallóba. Ekkor kellett az úri társaságba is beilleszkednem, ami nem ment könnyen. Az irodalmat illetően: a gimnáziumnak volt egy ifjúsági könyvtára, onnan vehettünk ki könyveket, és hatodikos korom óta önképző körben is részt vehettünk A magyartanárunk nagyon öreg volt, és érettségi előtt, 1929. tavaszán egyszer így kezdte az egyik órát: felolvasok két verset, az egyiket Ady Endrétől, a másikat Kassák Lajostól, elrettentő példának, egyébként nem foglalkozunk velük. Később, a városházi munkák idején jutottam az első Ady- kötetekhez, Szabó Dezsőhöz. * A jogi pálya lehetősége mikor vetődött fel? — 1929-ben érettségiztem, és bár jelesen, mégis gond volt, különösen anyagilag, hogy hová menjek tovább. Ismét az öreg lelkész adott tanácsot. Azt ajánlotta, hogy menjek a debreceni református kollégiumba. Nem kell fizetnem. A papi pályához azonban nem éreztem elég elhivatottságot, és a beszédkészségem sem volt olyan jó, amilyen ehhez a pályához szükséges. A lelkész azután a vasúti tisztképzőbe ajánlott, ahová 50 helyre 500-an jelentkeztünk, nem kerülhettem be. A hadsereg maradt még lehetőségként, ahol jogász-, orvos- és mérnökképzést segítettek akkor, ha lekötötte magát az ember 10 évre a katonasághoz. Szerencsére erről meg elkéstem, ezért a városházán napidíjas lettem egyelőre, havi 60 pengő fizetéssel. Onnan kerültem fel Pestre egy ügyvédhez, ahol délutáni 3 órás gyors- és gépírást vállaltam, és mellette, 1930 őszén beiratkoztam a jogra. Gyorsírást a 6. osztálytól kezdve Durkó Antal tanárunk különórán tanított néhányunknak, a gépírásban pedig már a városházán szereztem gyakorlatot. * Ez az időszak egyúttal a kiadói pálya kezdetét is jelentette? — Igen. Az első évben felfigyeltem arra, hogy nincsen minden tanárnak tankönyve, és nem minden hallgató tud vagy akar az előadásokon jegyzetelni, sokan be sem járnak, és ezek megveszik másoktól a jegyzetet. A második évtől én is elkezdtem gyorsírással jegyzeteket készíteni, stencilre gépelve sokszorosítani és kiadni. Négy év alatt, mire végeztem, 10 olyan jegyzetem készült el, amelyek 1948-ig, amíg a régi tanárok működtek, használatban voltak. * Tehát a Püski Kiadó bölcsőjét ezek a jogi jegyzetek ringatták? — így is lehet mondani. Két év múlva otthagytam az ügyvédi irodát. A jegyzetkiadás anyagi függetlenséget biztosított számomra, a későbbi években kiegészítve a jogi vizsgákra való előkészítéssel. Bizonyos szerkesztési, kiadói, kereskedői gyakorlatot szereztem, és erre 1935-ben meg is nősülhettem egy nyolcgyermekes katolikus kántortanító családból, megegyezve a feleségemmel, hogy nem megyek egyik jogi pályára sem, hanem ezt folytatjuk együtt
