Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Fónod Zoltán: „...történelmünk kínálja az abszurditásokat” (Beszélgetés Grendel Lajossal)
Beszélgetés Grendel Lajossal „...történelmünk kínálja az abszurditásokat” Beszélgetés Grendel Lajossal * Kevés kisebbségi magyar író pályakezdése volt tájainkon olyan sikeres, mint a Tied. Első kisregényeid közül különösen a Galeri (1982), de még inkább az Áttételek (1985) példátlan visszhangot, elismerést hozott számodra. Talán Tamási Áronnak volt annak idején ilyen fogadtatása. Persze, formanyelvetek diametrálisan eltérő, ahogy más a kor is. Úgy kerültél a kortárs magyar irodalom élvonalába, hogy egyszerre Mészöly Miklóssal és Esterházy Péterrel együtt emlegettek. Számítottál ilyen áttörésre? Egyáltalán, mi volt a siker titka? — Talán az, hogy ezek a regények szerencsés pillanatban jelentek meg. Nem tíz évvel korábban, és nem tíz évvel később. Az én érdemem ebben a sikerben annyi, hogy megírtam őket, a Madáché pedig, hogy kiadta. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején, úgymond „paradigmaváltás” zajlott le a magyar epikában, s ami ugyanolyan fontos, nemzedék- és ezzel együtt szemléletváltás a magyar irodalomtudományban is. így az a szerencse ért, hogy szóban vagy írásban olyan, akkor fiatal irodalomtörténészek reflektáltak a regényeimre, mint Szegedy-Maszák Mihály, Kulcsár-Szabó Ernő, Szörényi László és mások, s rögtön be is soroltak a magyar próza „újhullámába”. Az itthoni, szlovákiai magyar visszhang ennél jóval visszafogottabb és óvatosabb volt, még a néhány évvel későbbi szlovákénál is. * Első elbeszélésed (A teniszlabda) 1970-ben jelent meg az Irodalmi Szemlében. Indulásod eseményszámba ment, de nem volt rendhagyó. Elbeszélésköteted nyolc év alatt érett be (Hűtlenek, 1979). Mi volt a nehezebb számodra: a téma- vagy a formakeresés? — Inkább a formakeresés. Azt tudtam, hogy hogyan nem akarok írni, de ez persze kevés az üdvösséghez A legnagyobb fejtörést az okozta számomra, hogy miképpen lehet az én alapvetően mesélős írói természetemet és beszédmódomat zökkenőmentesen hozzáidomítani egy intellektuálisabb prózához, vagyis milyen legyen az a forma, amelyben élmény, történet és reflexió egyaránt érvényesülni tud * A Hűtlenek hagyományos prózának is mondható. Szerkesztőd, Zalabai Zsigmond szerint „objektív” próza, mely „elüt a többnyire vallomásos, életrajzi ihletésű, lírával átszőtt szlovákiai magyar novellisztikától”. Nem az
