Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Duba Gyula: Levél a magányból (regényrészlet)
Levél a magányból örökké biztosan nem...! S akkor ismét megjelenek a Vincellérnél, de más leszek. Gondold át addig is, amit írtam és vigyázz magadra! A lila akáctól óvakodj! Emlékszel, ahogy az a szúrós szemű fekete boszorkány javasolta! Még hogy áthumbucskázott a fején, fekete hattyúvá változott, és elrepült! Drabiciust is megkereshetnéd! Mi van Mitterhauserrel, meglelte már léte a tudatát?! Ölel Kolos.” 2 JEHOVA GYERMEKE Az aluljáró folyamatosan nyeli el és a mozgólépcső Drabicius elé viszi az embereket. Csúcsforgalomban tömegek hömpölyögnek át az aluljárón. Mindenki rohan, siet valahová. Munkából haza vagy otthonról a moziba, hivatalból találkára és a gyárból bevásárolni, ki tudná megmondani, hová rohannak az emberek ilyen komor télvégi délután? A belvárosból jőve a Posta utcán át a Fórum Szálló mellett sietnek és alázuhognak az aluljáró széles torkába. Aki nem fér a mozgólépcsőre, a gyaloglépcsőkön rohan a mélybe, a föld alatti tágas hideg térségbe, körül reklámok üvegszekrényekben, a másik oldalon felfelé halad a mozgólépcső. De a Hodza térről is sokan érkeznek, a külvárosi üzemekből hozzák őket az autóbuszok és trolibuszok, a harmadik kijárat lépcsői a Védcölöp utca felé és az egykori Szárazvám irányába viszik vagy onnan hozzák a járókelőket. Drabicius olyan helyen áll, a második szint üvegszekrényei előtt, ahonnan áttekinti az aluljáró egészét, a forgalom előtte hömpölyög. A betonmennyezet közepén, tőle néhány méterre állandóan csöpög a víz. Mintha ritka nyári zápor paskolná a talajt, súlyos vízcseppek hullnak alá és nagy tócsává vegyülnek, az emberek feje felett alaposan átázott az aluljáró mennyezete. A lépcsők előtt is tócsák csillognak, a gyalogjárók elkerülik a csatakos részeket, így is sokan belerohannak siettükben, de nem állnak meg, magukban szitkozódnak. Drabicius mozdulatlan arccal nézi a póruljártakat, s Drábik testvér sem mosolyogja meg őket. Közelében egy kisvállalkozó pattogatott kukoricát árul staniclikben, Drábik testvér úgy áll, hogy elérjék őt a sütőből áradó meleg hullámok. De a virgoncán ugráló, pattogva röpködő bohókás „kakasokat” nem veszi észre, a tömeget nézi szigorú szemmel. Az arcokat nem figyeli, az állandóan változó alakokat tartja számon, érzi, bár nem gondolja végig, hogy rengeteg ember mozgását követi figyelemmel, hatalmas tömeget szemlél, melynek nincs arca, az emberek arctalanok és megkülönböztethetetlenek, egymásba folynak, hömpölygésük áradáshoz hasonló. Ezért nem szólítja őket külön-külön, amikor mond valamit, egyszerre szól mindenkihez. — Várható az Arrmagedon érkezése, emberek... ne rohanjatok, gondolkozzatok! Közeledik a világ vége, minden elvész és mindenki elpusztul, aki nem hallja isten bárányának szavát...! Halkan, monoton hangon beszél, talán senki nem érti őt. Csak szomszédja, a pattogatottkukorica-árus, nagyhangú fiatal, kötött sapkás férfi, ő viszont megszokta, mert Drabicius a meleg miatt ragaszkodik helyéhez. Könnyen elviseli Drábik testvér motyogását s a szavak jelentése el sem jut a tudatáig. Nem zavarja a próféta jelenléte, talán úgy gondolja, még sincs egyedül a
