Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: A Magyar Műhely „apostolai” (montázs)
Kortárs magyar irodalom Tibor párizsiak és a kezdetektől tartóoszlopai a lapnak, a Bécsben élő Bujdosó, noha kezdettől fogva jelen van, csak később emelkedik az élvonalba, úgy szerkesztőként, mint alkotóként. Ahogy a többiek, Bujdosó is fokozatosan tör fölfelé a hagyományos szövegektől a Vetített irodalom magaslataiig. „Azt mondom: az ember megölte a bikát./a bika megölte az embert./az ember megölelte a bikát./ a bika megölelte az embert./ az ember megölette az embert./ a bika megérte az embert./ megérte-e a bika az embert?/ még élt-e a bika s az ember?” Az 1972-es Zárt világ című kötet, amelyből első vendégszövegünk való, még többé-kevésbé hagyományos szöveg. A 80-ban megjelent 1 és 2 között az erzsébet hídon, amint második idézetünk is mutatja, már jelentős elrugaszkodás a nyelvkritikai, s főként a vizuális irodalom felé. Különösen fontos ez utóbbi, hisz a Magyar Műhely iskoláján belül éppen Bujdosó az, aki a leginkább elkötelezte magát ebben az irányban. 1993-ban megjelent Vetített irodalom című kötete már címében is deklarálja ezt. „Bujdosó Alpár csak performanszaiban bújik álarc mögé, olyankor háborús fenevad álarcát veszi fel, esetleg k.u.k. tűzoltó profilját utánozza vagy félarcú kalózvezér elrettentő fizimiskáját ölti magára, egyébként soha. Hétköznapi életéhez a toll mellé kertészkötény, logarléc, póráz kutyával, meg a bécsi polgárok kicsit nyújtott hanghordozása illik — írja a szerzőnk hatvanadik születésnapját köszöntő Magyar Műhelyben Álarcok és agyagtáblák c. írásában Papp Tibor. S így folytatja: „A nyolcvanas évek fordulójától az irodalmi performansz műfajában is jeleskedik. Stílusa, egyéni műfaja, senkivel össze nem téveszthető gesztusai nagyon hamar kialakultak... Legjellemzőbb képi motívuma a röntgennel átvilágított emberi tüdő, mely óriásira kinagyítva írással, tipográfiai jegyekkel és egyéb grafikus tüskével sebzetten lebeg a fejek fölött.” Harmadik kötete, az 1985-ben megjelent Irreverzibilia Zeneon. Ahogy ugyancsak Papp Tibor írja: „Ebben az opuszban a magyar vizuális irodalom legfelsőbb régióit veszi célba. Joggal. Közel egy évtizedet átölelő, művészileg sokirányú munkáról ad számot formailag érett, arányaiban magabiztos képverseket, jól felépített sorozatokat és performansz-lejegyzéseket közül benne.” A harmadik kötet nagy újdonsága a Babiloniaca, az agyagtáblákra írt Bujdosó-szövegek. Az első oldalakon az ékírásos táblákat csak lefordítja, a későbbiekben azonban, a görög mintákat követve, odafészkelődnek betűi az ékírás mellé. Innen kezdve meredeken ível felfelé Bujdosó Alpár pályája. S nemcsak a könyv börtönébe zárva. A grafikai kísérlet már a Zeneon-kötetben átcsap háromdimenziósba, agyagtáblák helyett szobrok, domborművek, díszített tálak, vázák az írás körítései, bizonyos esetekben pedig hordozói. S az írott irodalom átcsap a vetített irodalom műfajába, a számítógépes irodalomba, s a videoművészet területére. Bujdosó ettől kezdve, ahogy társai ugyancsak, immár kiállító képzőművész is. Ama bizonyos születésnapi Magyar Műhely-számban (a kilencvennyolcas-
