Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Vallomásféle...
Vallomásféle... Tanszékére kerültem adjunktusként, később docensként és tanszékvezetőként. Nyugdíjaztatásom után (1996) óraadó tanár lettem 1998-ig s ezzel egy időben — a mai napig — az Irodalmi Szemle című folyóirat és a Szabad Újság című hetilap (1998) főszerkesztője. És mivel az irodalom és az újságírás összenőtt az életemmel, szívesen és legjobb tudásom szerint igyekszem a munkámat végezni. Hét évtized tapasztalatait summázva azt mondhatom, az Ady megfogalmazta „szabad készíteni arasznyi jövőnket” tudatával éltem. A szolgálat erkölcsével élve sosem a saját előmenetelem volt a fontos, hanem nemzeti közösségünk segítése, szellemiségünk erősítése. Tanulmányköteteim (Körvonalak, 1982; Kőtábláink, 1990; Tegnapi önismeret, 1986; Szétszóródás után, 1998; illetve a Fábry-monográfia Megmozdult világban, 1987; Perben a történelemmel, 1993) vagy a két világháború közötti kisebbségi irodalomtörténet (Üzenet; 1993) ezt éppúgy igazolják, mint az a tevékenység, melyet szerkesztőként, kiadóként vagy az irodalmi élet vezetőjeként kifejtettem. A népszolgálat eszméjét követtem a Fábry Zoltán-életmű megírásakor, s ez vezetett A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona szerkesztéskor is. Nemes kötelességemnek tartottam táborba szállni a magyarság érdekeiért. Az ügyeletes hatalom többször el- és leszámolt velem, sokszor éreztem (társaimmal együtt) a „farkasok közt védtelen" helyzetet. A legfontosabb credóm volt: emberi tisztességgel élni és a haramia erkölcsökkel nem azonosulni. Mert a kőtáblákat össze lehet törni, s az aranyborjúkat újra lehet önteni, bálványokkal azonban nem lehet élni. A kisebbségi lét, a „kínságos mai Ma” könyörtelen parancsa ma is, hogy mindig a nyáj a fontos és nem a karám. Fónod Zoltán (Napút, 2000)
