Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Duba Gyula: Akinek az isten súg (Zs. Nagy Lajos 65. születésnapjára)

Zs. Nagy Lajos 65. születésnapjára

tisztaságról című kötetében találunk jelzéseket, amelyek 1968-ban a Tériszonyban jelennek meg teljes pompájukban. Milyen ars poétikát fogalmaz a költő a képek nyelvén? Mózes, miután összetörte a kőtáblákat és kikövezte velük udvarát, „pálinkát főz a pince mélyén”, és „új törvényekre oktatgatja (szilvóriummal itatgatva), vendégét: a költőt.” A groteszk képek kesernyés igazságot takarnak. Ne csodálkozzatok című verséből tudjuk: „Ó, művészei vagytok ti / az ijesztgetésnek./ Hát ne csodálkozzatok, / ha házat építek magamnak.../ és letérdelek közöny isten előtt!”

A házat hát felépítette, azóta is otthona. Nem kőből épült hajlék, szellemi lak. Érzések és gondolatok a téglái, látomások a maitere, ítéletek és igazságok a tetőcserepei. Jelzők, hasonlatok, lírai képek és dús metaforák az ornamentikus díszei. A bútorai egyenes szavak és tiszta fogalmak. Világos ház, nem jellemzője a homály. S óriási amellett, az egész világ belefér. A zabosi lak és a pozsonyi toronyházak, a messzi Zsély. Emberke is benne lakik, első humoros könyvében kérdi tőle a költő: mi lesz veled?! A versek és humoreszkek központi kérdése: mi van és mi lesz az emberrel? A kérdésre önmagában keresi a választ a költő. A legszemélyesebb íróink egyike. Minden vele, általa és benne történik. De nem úgy személyes, hogy a meddő köldöknézés hóbortja tartaná fogva, szubjektivitásában valami szilaj erőt és vakmerő őszinteséget érzünk. Mindenről tud és mindent megír, megéli a művészetét! A vers számára — hiteles életvalóság. Mindig magáról ír és mindig másokról (is) beszél, a világról versel vagy értekezik. Önelemzései magánéletének a felfedése már-már élveboncolás. Művészete mégsem önmutogató. Nem is viviszekció ez igazán. Finom és hatékony öniróniával figyeli magát, és ritkán számolhat be arról, hogy győzött volna. Leggyakrabban a történések vesztese! Szellemi fölénye azonban túlteszi őt a veszteségek fájdalmán, pirruszi győző lesz, Emberke, akit megszeretünk. Oly önmegadóan és bájosan, szinte gondtalanul veszít, hogy sem a balek, sem a gyáva benyomását nem kelti bennünk. A világra haragszunk meg, amely el akarja veszejteni, bántja és kitol vele, de ő szeretni való kisember marad. Olyannak érezzük, mint mi magunk vagyunk! Érző és melegszívű, sérülékeny s mégis erős, mert mindent elvisel és sokat kibír. Ezért élete a legteljesebb szabadság jegyében folyik. Néha már-már pokolraszállás ez, merészséggel és hetykeséggel motiválva, átitatva makacssággal, mámorral, alkohollal. József Attila mondta volt: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...” Zsélyi Nagy Lajos pokolra szállt, ha kellett, de azt is szívvel és lélekkel tette. Igazságérzettel. Veszélyes, ám nagy teljesítmény. Nem könnyű barátok és ellenségek között élni, s közben szabad embernek maradni. Leginkább ő az, mint Hemingway öreg halásza, Santiago, akit el lehet pusztítani, de legyőzni nem! Azért, mert szíve és lelke van, az emberben a jóság a legyőzhetetlen!

Azon ritka író közülünk, aki mélyen emberi rajzokat, arcképvázlatokat ír barátairól, pédaképeiről és ellenségeiről. Turczel tanár úrról, Török Elemérről, jómagámról, felvillantja Friderikusz, az ifjú Kabos, Gálvölgyi vonásait, s hogy elment Feleki Kamii. A közvetlenséget avatja stílussá, a baráti humoros látást formaelemmé, esztétikai értékké a rokonszenvet. Egykori főnökeiről bírálóan ír, de nem a gyűlölet, sem a megvetés hangján, hanem megbocsátó fölénnyel. Furcsa alakok és elbűvölő állatok járnak körülötte, csodák történnek vele és