Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Egy 65 éves fiatal költő információs bankja (beszélgetés)
A 65 éves Tőzsér Árpád köszöntése világirodaimat (tehát nem a goethei absztrakt, nyelvek fölött lebegő Weltlite- ratúrt) értenünk. *Több műfajú író vagy... Irodalomkritikáid, tanulmányaid a régi magyar irodalmat s a kortárs magyar irodalmat illetően is fontos megállapításokat tartalmaznak. Összegező jellegű kalandra, irodalomtörténeti áttekintésre nem készülsz? — Meg fogsz lepődni: már van mögöttem egy ilyen összegző kaland, irodalomtörténeti áttekintés. Évekkel ezelőtt egyetemi hallgatóim számára írtam egy régi magyar irodalomtörténetet, de mivel az összeállításánál nagyban támaszkodtam Gerézdi Rábán, Bán Imre és Klaniczay Tibor kutatási eredményeire, csalás lett volna, ha saját nevem alatt adom ki, így hát a három meglopott szerző nevéből és a saját nevemből csináltam egy mozaiknevet, s a művem ma, egyetemi jegyzetként, Gerbánczay Árpád név alatt forog magyar szakosaink kezén. Szóval az irodalomtörténet műfaját meglehetősen abszurd szövegformációnak tartom. S nemcsak azért, amiért René Wellek azt mondhatta róla, hogy (módszerét tekintve) csalamádétudomány, hanem azért is, mert nem tudom elképzelni, hogy az irodalomtörténet-szerző valóban mindent elolvas, amiről ír. Ha pedig nem olvasott el mindent, akkor hogyan mer úgy írni, mintha mindent elolvasott volna? Ilyen vonatkozásban örök rejtély a számomra Szerb Antal: róla elhiszem, hogy valóban mindent átrágott, amiről Világ- és Magyar irodalomtörténetében értekezik. Harmincéves korára betűről betűre elolvasta az egész magyar irodalmat, negyvenéves korára az egész világirodaimat. Hogyan csinálta? Én ma, hatvanöt éves koromban úgy érzem, hogy százszor annyi olvasnivaló van előttem, mint amennyi mögöttem. Pedig ötéves korom óta folyékonyan olvasok. Nem jártam még iskolába, mikor egy pusztai rokonunk fogadott apámmal, állítva, hogy nem tudok olvasni, csak betanultam bizonyos szövegeket. Egy újságot húzott el a zsebéből, s ráadásul fordítva, fejléccel lefelé tartotta elém, hogy zavarba hozzon, de én a nagybetűs címeket, állítólag, úgy is elolvastam. *Életed során különböző hivatások vonzáskörébe kerültél (voltál tanító, riporter, főiskolai adjunktus, kiadói és lapszerkesztő, egyetemi előadó stb.) Mennyire jelentettek ezek számodra kihívást? — Mindegyiknek köszönhetek valamit. Hogy pontos legyek: a hivatásaim azt a szerepet töltötték be az életemben, mint a régi szerzők életében a mecénások. Az egyik irodalomtörténeti tanulmányokat rendelt nálam, a másik riportokat, karcolatokat, a harmadik irodalomkritikákat, a negyedik megint valami mást parancsolt. Egy megrendelésnek viszont talán nem kellett volna eleget tennem: azokat az éveket, amelyeket kiadó- és lapszerkesztőként a szlovákiai magyar szezők rossz kéziratainak a javítgatásával töltöttem, elveszett időnek érzem. A szlovákiai magyar irodalom nem lett jobb vele, nekem meg e munka rengeteg alkotó energiámat fölemésztette.
