Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Egy 65 éves fiatal költő információs bankja (beszélgetés)
Egy 65 éves fiatal költő információs bankja Születésnapi interjú Tőzsér Árpáddal A 65 éves Tőzsér Árpád köszöntése * A szülőföldnek a magyar irodalomban meghatározó helye, szerepe van. Mit jelent számodra Gömörország, s az a kisfalu (Péterfala, a világ közepe, ahogyan Te írod valahol), ahol születtél? — A szülőföld a művészetek örök kifejezési anyaga. Legalább annyira az, mint a szülőnyelv. S ha a művész időnként szembe is helyezkedik vele, mint például Joyce a maga Dublinjával, vagy a mítoszok egébe emeli, mint García Márquez a columbiai Aracataca-Macondót, az még azért mindig szülőföld, azaz olyan szó a nyelvben, amely semmivel sem helyettesíthető. S itt nem véletlenül emlegetem a nyelvet: a szülőföld az író kifejezési anyagában olyan nyelvtárgy; amely mérhetetlenül gazdag, sokágú jelentésével tuljadonképpen egy újabb jel a többi nyelvi jel között. Megismétlem: nem jelentés (az is persze), hanem jel, egy plusz jel az író jelrendszerében. Az én szülőföldem a számomra akkor is a magyar ábécé negyvenegyedik hangja-be- tűje, ha a Péterfala szót a verseimben már legalább harminc éve nem írtam le. Az én Péterfala-Dublinomat az utóbbi évtizedekben Közép-Európának és Mittel úrnak hívták. Ezekben a nyelvtárgyakban, jelekben a szülőföld ugyan bizonyos ironikus felhangot kapott, de azért szülőföld maradt. * 1935-ben születtél, október 6-án, a vértanúk napján. Születéseddel predestinált életedben gyakran voltál kötekedő, makacs (mint a hitvitázók). A vértanúság - szerencsére - elkerült, az erkölcsi és esztétikai igényeid megfogalmazásának a módjában viszont mintha egy időben lett volna efféle hajlam. Vagy Te ezt másként gondolod? — Hátborzongató, ahogy most, október 6-án az én esetleges vértanúságomat emlegeted. Életem (főleg fiatalságom) során ugyanis bizony elég sokat voltam a vértanúság küszöbén is. Nem tudom, milyen kozmikus konstellációnak (vagy egyszerűen csak a családi géneknek és hagyományoknak?) köszönhetően, de nagyon sokáig hajlamos voltam rá, hogy a sértéseket (vagy a sértéseknek vélt gesztusokat, sőt szóbeli megjegyzéseket is) azonnal és tettlegesen toroljam meg. Mivel azonban hipertrófiás igazságérzetemhez hipertrófiás fizikumot, sajnos, nem örököltem, a testi konfliktusokban rendszerint én maradtam alul. S vereségeimnek nemegyeszer volt tanúja a vérem (ha mindjárt csak az orrom vére is), sokszor sötétedett úgy el velem a világ, hogy az már akár egy klinikai halállal fölért. Nehezen tanultam meg, hogy tettlegességre nem ragadtathatom magamat, s nemcsak azért nem, mert számomra a testi konfliktusok az elmondottak miatt minden esetben végzetesek lehettek volna, hanem azért is, mert a tettlegeséggel természetesen semmit sem lehet megoldani. Egyszóval nehezen tanultam meg ösztöneimet szublimálni, de hogy végre megtanultam (megtanultam?), azt nem kismértékben éppen a versnek, a
