Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - Dénes György: Emlékek egy látogatásról Csontos Vilmosnál
Dénes György Emlékek egy látogatásról Csontos Vilmosnál Csak átfutunk a vasúti átjárón és máris fékez a kocsi. Közvetlen a falu végén áll Csontos Vilmosék portája. Kikászálódom az autóból és indulok befelé. Egy pöttöm kutya elém szalad, de nem csahol, körülszaglász, és bizalommal nyomomba szegődik. Üresen ásít az udvar a rekkenő nyárdélutáni hőségben. Sehol egy lélek, csak a háziasszony virágai lángolnak. Hol lehet a ház gazdája, hol lehet Csontos Vilmos? Félek, nincs odahaza. A hátsó udvar felől azonban kaszapengés hallatszik. Ki más verhetné a kaszát, ha nem ő. Egy pillanatra jólesően fürdetem szívemet a gyermekkoromat elém varázsló kaszapengésben, és szinte nesztelenül közelítem meg a baromfiudvart elválasztó kerítés ajtaját. Vilmos ott ül a favágó tőkén és elmerülten kalapálja a fénysziporkás kaszapengét. Meg akarom lepni, de jól dolgozik a költő hatodik érzéke. Felnéz, némi csodálkozás van a szemében, amely mosollyá oldódik. — Füvet kell kaszálnom az állatoknak — mondja a falun élő emberek természetességével és leteszi a kaszát. Megöleljük egymást. — Hát eljöttél?! — El. Mert régen láttalak. Most erre jártam, gondoltam, meglátogatlak. — Jól tetted — szól kissé nazális hangján és invitál befelé. — Gyere, menjünk a szobámba. A költő szobájában jóleső hűvös fogad. Itt minden a régi, a könyvekkel megrakott szekrény, a csipkés terítővel borított asztalka, a vendégváró fotelek, egy falhoz tolt kis asztalon az írógép, s mellette a papírhalmaz. A költő_— már mélyen benne jár a korban — évtizedek óta nem sokat változott. Ő is azok közé tartozik, akik lassan öregszenek, talán azért, mert sokat tartózkodik a szabadban, jó, tiszta, falusi levegőn mozog, dolgozik. Letelepszünk egymással szemben és mosolyogva évődöm vele. — Nem öregszel, Vilmos. Bár a kedved, úgy látom, kissé megcsappant. Igaza van a szólásmondásnak: a költők örökké fiatalok maradnak. Legyint — E szólásmondáshoz semmi okosat nem tudok tenni. Lehet, hogy némely költő idősen is fiatalnak érzi magát. Én nem. Hetvenhat év bizony sok, nyomja az ember vállát Még tíz esztendővel ezelőtt elfogadtam volna e szólásmondást. Ma már másként érzek. — A versírás sem megy úgy, mint régen?
