Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - Maros András: Ég mindenkivel! (elbeszélés)
Maros András Ég mindenkivel! Már egy teljes órája ülök az ágyon, és bambulok magam elé szemem előtt filmszerűen peregnek a múlt éjszaka eseményei — rossz minőségű, szemcsés, fekete-fehér film. Kopogtatnak. A tulaj az. Nem azért, mert égető szüksége van rá, de mégis inkább fizessek előre, tudja, hogy nem ebben egyeztünk meg, de talán így jobb lesz, alaposabban átgondolta. Mondjuk fizethetnék éppenséggel most azonnal, például egy teljes havi bért, de szabad kettőt is. Idős ember, nagyot hall, kiáltani kell a mondatokat. Apró termetű, sovány és törékeny. A lábánál legalább két teljes számmal nagyobb cipőt hord, melynek orra fölfelé kunkorodik, mint a bohócoké, kész csoda, hogy nem esik folyton hasra. Rémisztőén vastag szemüveget visel. Nekimegy asztalnak, szekrénynek, ajtófélfának, egyéb tárgyaknak. A földgömböt az imént le is verte, a jelek szerint nem először: igen könnyedén pattant szét az Egyenlítő mentén. Lerí, hogy ebben a szobában már hosszú ideje nem lakik senki. Hatalmas repedés futkos cikkcakkban a megszürkült falon. Egy lehangolódott sötétbordó pianínó óriási helyet követel magának, minden más bútordarab csak statisztál mellette, tetején aranyozott keretben megbámult családi fotó porosodik — a képen a tulaj és valószínűleg a felesége látható, illetőleg három unoka. A fénykép jobb alsó sarkában a fényképész neve és a dátum olvasható: húsz éve készítette Weisz Emil. Az ágyat közvetlenül az ablak alá tolták, már amennyiben azt a jelentéktelen méretű kis nyílást ablaknak lehet nevezni. Ráadásul egy hatalmas tölgyfa, amely pont előtte áll, a szobába eső csekély fényt is megszűri. Nincs olyan napszak, mikor ne kellene lámpát gyújtani. Az ablakpárkányon, egy csöppnyi cserépben páfrány kókadozik, látszólag a haláltusa utolsó perceit éli. A levegő áporodott és enyhén dohos. A plafonon zöld penészszemcsék burjánzanak — nemrégiben ázhatott be. Meggyújtom a gyertyát a pianínón. Sokáig bámulom az égő kanócot. Kinyitom az ablakot. A beáramló szellő megtáncoltatja a lángot, mintha lenne még valaki rajtam kívül a szobában, olyan érzésem támad. A tulaj a fürdőszobában tesz-vesz, már régóta, néha csurgatja a vizet, aztán elzárja, újra megnyitja, elzárja. Amikor épp folyik a víz, fejhangon nyögdös. Rejtélyes csípéseimet kezdem tanulmányozni. Kettő van. Egy az alkaromon, egy a térdemen. Ugyanolyanok. Apró, piros pöttyök. Már vagy három hete viszketnek, semmi jele a gyógyulásnak. Pedig hozzájuk sem érek. Valamilyen
