Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - TUDOMÁNY - Baranyai Szilvia: József Attila kései költészete — különös tekintettel a pszichoanalitikus narratívumra (tanulmány)
Baranyai Szilvia (Anya, majd a Szürkület címűben is). Az 1935-ös, hasonló tematikájú versek sem káromlóak eleinte, de itt már érezhetően mélyül e problematika. A Temetés wtán-ban ugyanaz a perc kísérti, melyről az Ajtót nyitókban szólt, s melyre a Kései siratcfoan fog még visszatérni: az anyja halála utáni perceket szinte világomlássá nagyítja. A Kései sirató az a vers, amelyben először kárhoztatja a „mamát”. Szemrehányó hangvételben, a felkiáltó és kérdő mondatok szaggatott, zaklatott egymásra hányásával szidja a szeretett lényt, amiért az meghalt. Révületéből ezúttal még képes kikászálódni a valóság, az ébrenlét szintjére (ahogy tette az Óvóban, Eszméletben vagy a Ha a hold 5«í...-ben), de az ezt követő verseire már az jellemző, hogy végig megmarad a maga által teremtett világban, az élményeiből, emlékeiből analízis által táplálkozó szituációban. Ezekben az állandósuló anyahiány-bűntudat-büntetés (halál), az anya- és gyermekproblematika összefonódik. József Attilánál a hiányérzésben jelen van — igaz csekélyebb mértékben, vagy legalábbis közvetettebb formában — az apa utáni sóvárgás is. A költőnél az apakeresés egybefonódik az atya-Isten-kereséssel. A Nem emel föl, Bukj föl az árból, Könnyű fehér ruhában, Tudod, hogy nincs bocsánat, Az Isten itt állt a hátam mögött című versekben közös ez az egybeolvadás; az apa elleni lázadás, agresszió, és az azzal járó bűntudat; az ambivalencia; a tagadás és az elfogadás egyidejű, egymást feltételező kényszere. Ezt a sajátos apakeresést abból a szempontból is kettősség jellemzi, hogy ha végigtekintünk a költő versein — a kezdetektől a kései költeményekig bezárólag —, felfedezhetjük, hogy még az ifjú József Attila a hiányzó apa helyett hívja, teremti és formálja át annak képére és hasonlatosságára az Istent, addig a nagy kései versekben ennek fordítottját teszi, az Isten hiányát pótolandó hívja, jeleníti meg az apa alakját7 (ilyen A bűn, Bukj föl az árból). Munkám elején utaltam bizonyos befolyásoló tényezőkre, amelyek a költő kései poézisére hatottak. Nem szóltam még az olyan lényeges eseményekről, amelyek szintén említést érdemelnek, ám kifejtésükre e dolgozat nem nyújt megfelelő keretet. Ilyen a szovjet írókongresszus ügye, az illegális kommunista párttal való kapcsolatának vége; az analízis tulajdonképpeni gyógyítóeszközéből, az indulatátvitelből fakadó, tragikus kimenetelű szerelmei; és több apró, személyes kapcsolatait érintő dolog. Összegzésként elmondható, hogy József Attila lírájának két vonala jelenik meg. Az egyik a humanista töltésű, a világ, társadalom, nemzet dolgaival foglalkozó „közéleti” líra (s mellette igen aktív publicisztikai, kritikai, szerkesztői tevékenység); a másik pedig a pszichoanalitikus narratíva, önmaga betegségének dramatikus-epikus visszaadása. És hogy ez a két vonulat egyszerre, ugyanazon időben, szenvedéllyel és nyíltsággal jelenik meg a költészetében, mondhatni páratlan a kor irodalmában.8 Jellemző, hogy több az önmegszólító és létösszegző vers, melyek az önazonosság hiányát állapítják meg. Központi problémája az emberi magatartás általános kérdései, lehetőségei; a szabadság és a rend ellentmondó viszonya, az emberiség útja, helye, illetve az anyahiány, a küzdelem Istennel-Istenért, a bűntelen bűnért.
