Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - Bakos András: A kovács (elbeszélés)
Bakos András A kovács A kovács hajnalban kerékpárra ül és bemegy a kórházba a feleségéhez. A Kórház utcán a munkába indulók látják, ahogy lendületesen tapossa a pedált. Egyenes derékkal ül a nyeregben, a fejét fölemeli; jó illatú és kellemesen hűvös a szél. Az asszony hosszú idő után végre teherbe esett, és eleinte minden rendben is volt. Nemrég azonban rosszullétek, fájdalmak jelentkeztek. Először azt gondolták, ezek a másállapot természetes tünetei. A nőgyógyász is ezt mondta. Meg azt, hogy a fájdalommal lehetőség szerint nem kell törődni, idővel elmúlik, aztán a későbbi örömök úgyis kárpótolják majd az édesanyát. A tünetek azonban makacsul visszatértek. Végül egy éjjel kihívták az ügyeletet, de ez az orvos sem tudott mondani semmi okosat; idegesen tett-vett, és inkább kihívta a mentőt. A kovács először nem is tudta, melyik épületbe menjen. Megszólított néhány fehér köpenyest, akik nem tudták megmondani, hol találná meg a feleségét. Ahová küldték, ott nem volt, végül egy másik osztályon találkozott egy doktornővel, aki a nevet meghallva váratlanul azt mondta neki, hogy már várta. Itt nyilván mindenki azt hiszi, hogy rendben mennek a dolgok, gondolta a kovács, a doktornő viszont azt mondta neki, hogy a felesége fél órával ezelőtt meghalt. „Elállíthatatlan vérzés a hasüregben.” Ennél nem mondhat többet, közölte a doktornő, és látszott, nehezére esik, de mégsem válaszolt a kérdésekre; mennie kellett, odahívott valakit, aki, miután egy pillanatig döbbenten nézett a kovács arcába, jó szándékkal azt javasolta neki, hogy a proszektúrán érdeklődjön, ott biztos többet tudnak mondani. A kovács végül inkább átment a nőgyógyászati osztály folyosójára, leült a padra. Oda, ahová azok szoktak ülni, akiknek éppen szül valakijük. Nyílt egy ajtó, és a kovács meglátta a felesége nőgyógyászát; az orvos is megismerte a kovácsot, sápadtan hunyorgott, amit nagyobb városokban köszönésnek is lehet érteni, aztán elfordult, kulcsra zárta az ajtót, és szótlanul elment. Néhány perc múlva, amikor két másik kollégájával együtt jött visszafelé, a kovács toppantva fölállt és megszólította; „Doktor úr, nem érzi úgy, hogy beszélnünk kellene?” Aztán látta már, az orvos és a kollégái is hozzá jöttek. Belépett a szobába előttük. Nem a felesége volt nőgyógyásza beszélt hozzá, hanem a
