Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - TALLÓZÓ - Ádám Magda: Háttérmunka Trianonban
TALLÓZÓ kevés idő állt a rendelkezésérükre — az említett felsőbb főrumok sürgették a javaslatokat és az összefoglaló jelentéseket, a békekonferencia munkáját általában jellemző kapkodás pedig akadályozta a kérdések megfontolt, alapos vizsgálatát. A Csehszlovákia és Magyarország közötti határ kérdésében illetékes bizottság elnöke, Jules Cambon, ismert francia diplomata, a francia békedelegáció tagja volt. A bizottság feladata alapvetően abban áll — hangsúlyozta az elnök —, hogy az új csehszlovák állam (tehát nem Magyarország) határait kijelölje. Ehhez az egyik kiindulópont a térség etnikai helyzete, illetve az Osztrák—Magyar Monarchia ezzel kapcsolatos 1910-es statisztikai adatai voltak, amiket azonban minden fél a saját érdekei szerint értelmezett, mi több, manipulált. Ám ez csak a külszín volt. A bizottságok elnökei ugyanis a legfelsőbb tanácstól egy olyan értelmű eligazítást is kaptak, miszerint „bármilyen legyen is ez az etnikai összetétel, a »kis szövetségesek« gazdasági, közlekedési és stratégiai szempontjait kell figyelembe venni, s határnak lehetőleg a Dunát kell kijelölni”. Az amerikai és az olasz küldöttek azonban sokáig ennek ellenére sem értettek egyet a határ menti, döntően magyarlakta területek elszakításával. Charles Seymour amerikai küldött például teljesíthetetlennek mondta a csehszlovák követeléseket, mivel „az amerikai küldöttség véleménye szerint a Csehszlovák Köztársasághoz csatolandó magyarok száma már veszélyes határértékhez érkezett, s e szám további emelése veszélyt jelentene a csehszlovák kormányzat stabilitására”. Az olasz küldöttek támogatták ezt az amerikai álláspontot. „Belátom, hogy az olyan népességet, amelynek nemzetisége nem állapítható meg egyértelműen, inkább barátnak, mint ellenségnek juttatunk, ám abban az esetben, amikor az illető népesség csaknem teljes egészében ugyanolyan etnikumú, mint a környező területek lakossága, akkor a védelmi elvnek hátrébb kell szorulni” — mondotta Salvago Raggi márki, az olasz küldött is, aki megengedhetetlennek tartotta, hogy a 95 ezer magyar lakosú Csallóközt elcsatolják. Kárpátalja hovatartozásának kérdésében viszont már az amerikaiak és az olaszok sem értettek egyet. Az amerikaiak Csehszlovákiához kívánták csatolni a területet, az olaszok Magyarországnál hagyták volna. A bizottság — hosszú vita után — a franciák és az angolok által is támogatott amerikai álláspontot fogadta el, a Csallóköz ügyében pedig „üzlet” köttetett. Az olaszok és az amerikaiak március 7-ére lemondtak a magyar érdekek tárgyalásáról Csallóköz kérdésében, cserébe a franciák és az angolok elfogadták az amerikai javaslatot, miszerint az Ipoly völgyében haladó vasútvonal (nemzetközi ellenőrzés alatt) Magyarországnál maradjon. Külön figyelmet érdemel az angol delegáltak tevékenysége, ami az elmúlt években előkerült dokumentumok szerint jelentős mértékben eltért volt kormányuk, mindenekelőtt az angol békedelegáció vezetője, Lloyd George álláspontjától. A brit miniszterelnök ugyanis mindvégig az etnográfiai elvek szem előtt tartásáért szállt síkra, ám a határmegállapító bizottságok küldöttei, Joseph Cook és Eyre Crowe számára — akárcsak a franciáknak — az úgynevezett stratégiai elv volt a fontos, tehát az, hogy biztosítsák Csehszlová
