Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Duba Gyula: Gyeptéglák alatt a múlt (regényrészlet)
Gyeptéglák alatt a múlt pazarolnak ezek a semmirekellők, érthetetlenül vesztegetik a drága idejét! Nem hisz a szemének. Az óra nagymutatója sem mozdul, sem a másodpercmutató, Vrbicky órája leállt. Mi történik... megállt az idő? — morogja zavarodottan a botanikus. Tétován néz Mittelhauser báróra, szinte könyörgőn. — Sajnálom, főbotanikus úr... — engeszteli kedélyesen a báró. — Mindenképpen felolvassuk a kiáltványunkat. Ennek semmi akadálya nem lehet. Eldöntött tény! Megtenni szent kötelességünk. Ridegen számon kérnék tőlünk a feletteseink, amennyiben nem szólnánk a néphez ez ügyben. Mert a nép az igazságra vár, Vrbicky úr, szomjazza és elvárja tőlünk a színtiszta igazat, ahogy Húsz János mondta volt egykoron: az igazat, mindig a színtiszta igazat... s a máglyára lépett...! — Majd Drábik Miklóshoz fordult. — Lépjen fel az emelvényre, elnök úr! Drábik feltette aranykeretes szemüvegét. Összehajtott papírlapot vesz elő a zsebéből. Lassan, megfontoltan kinyitja. Olyan férfié minden mozdulata, aki tisztában van személye fontosságával és az ügy súlyával, amelyet képvisel. A pillanat történelmi mélységét is átérezi. Nyugodt léptekkel megy a szétroncsolt fatönkhöz és fellép rá. Némileg a Hayde-parki népszónokok látványát idézi fel. Szavait dr. A. Kolísek hátához idézi, másrészt Lipót császár diadaloszlopához szól, bizonyára oly átgondolt célzattal, hogy szavai a Fő téren nyüzsgő járókelők füléig jussanak. Erős, csengő hangon, komor pátosszal olvassa fel pártja memorandumát. A Városi Béke Pártjának Kiáltványa! „Adófizető polgárok, teljes jogú államalkotók! Városunk ismét végveszélyben. Rosszindulatú erők ostromolják, ismeretlen hatalmak szorongatják. Új totalitás szövetkezik ellene. Alattomos diktatúra van születőben, minden oldalról szila jón fúrják a demokráciát! Az embereket megfigyelik, a telefonokat lehallgatják. Mindenütt ellenséget keresnek. Titkos adók elektromos hullámainak a szárnyán rejtélyes üzenetek és rejtélyes parancsok köröznek felettünk, utasítások áramlanak, mint zubogva forró vízben a molekulák. Finom hatalmi szálak szövődnek, amelyek csapdába ejtik és fogva tartják az életet. Fojtogatják, majd megölik a szabadságot. Életünkben ismét dőzsöl és hemzseg a titok! Városunk múltja hű tanújának, a mocsári tölgynek sem kellett volna elpusztulni, ha rejtélyes erők fel nem figyelnek rá. De felfigyeltek, mindenre felfigyelnek. Ki nem állhatják a hiteles és őszinte tanút, nem bírják a hűséget. Kinek árthat egy fa, kérdem én, kit veszélyeztet, polgárok?! Vajon hol adták ki a parancsot, hogy a hű óriást meg kell semmisíteni? És vajon gyors és természetesnek tűnő halála módozatát milyen ravasz ész és pokoli önkény eszelte ki? Megannyi kérdés, polgárok, csupa rettenetes titok! Pártunk hősiesen magára vállalja, hogy a nyugtalanító kérdésekre igaz választ keres. Könyörtelenül felszámoljuk a titkokat. Őszinte és nyitott életet teremtünk, akár az asztal lapja, amelyen éppen tálalva van az ünnepi ebéd. S ha felszámoljuk a titkokat, beáll a béke állapota! A városi béke, melyre esküszünk. A város sötét utcáin nem suhannak majd tolvajok és gyilkosok. Szűk és sötét kapualjakban és lakótelepi felvonókban nem erőszakolnak meg derék családanyákat és ártatlan bakfisokat. Munkásokból alakult vállalatoknak
