Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - A 70 ÉVES DUBA GYULA KÖSZÖNTÉSE - Józan Lajos: Egy sumér pásztor éneke — Leilához (vers)
Egy sumér pásztor éneke — Leilához a sikátorokban, széles utakon, rablók kezében vagy bűnös nászágyon? Fáklyafényt is gyújtok fényes nappalon, nem nyugodhatom, míg meg nem találom. Lábaim sebzettek, agyam elborult, nem vagyok már ember, csak egy nyomorult. * Végzet, sors vagy isten, italom sirám, könyörülj, add vissza drága Leilám! * Látom, már a folyón egy hattyúsereg, hófehér hajón egy lány integet. Elbűvölve nézem — csodás jelenet —, közelít a parthoz. Hát ez ki lehet? Szemem tágra nyílik, szívem zakatol. Ő kilép a partra, s lágy hangon így szól: Csillagmagasságból jöttem le ide, hogy hűséges szíved csillaga legyek. Az, ki vágyott téged kimondhatatlan, örök szerelmed volt ott a magasban. Tiszta szerelmednek hűség a bére, hitvestársad vagyok most és örökre. * Kábulat ez, álom, avagy mi lehet? Édesanyám teje volt csak édesebb. Szegény pásztor vagyok, az ég kegyeltje, ez Leila, ő az, szívem szerelme. Nincsen bűvös sátram, se nagy palotám, hová is tegyelek, te tündérleány? Viszlek már, s fektetlek anyám ágyára, aki majd az ajtót csendben ránk zárja. Rád borítom az ő selyemfátyolát és a csillagoknak enyhe mosolyát. Virágzik a szőlő, édes illata, betölti szívünket az ég aranya. Király lettem, boldog, csak pásztorkirály, de enyém az ég, föld, és semmi sem fáj. Enyém lett Leila mosolya, szíve, és ez a mindenség legnagyobb kincse.
