Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Duba Gyula: Gyeptéglák alatt a múlt (regényrészlet)
Gyeptéglák alatt a múlt selyemzsinórt kapott a szultántól Bécs sikertelen ostroma után. A fiatal becsvágyó botanikus összehúzott szemmel méregeti a halott óriást. Közben a művelet stratégiáján és taktikáján gondolkodik. A többiek még nem sejtik, de ő tudja, hogy a térről egyetlen nap alatt kell eltüntetniük a mocsári tölgyet. Nyoma se legyen másnap, s helyén üdén zöldéi jen a fű! Az óriási tömegű, több-tonnányi súlyú halott anyag feldarabolása és elhurcolása nagy felelősséggel jár. Vrbicky torkát keserűség kaparja, akár az eperízű bánat. A fa sok éven át élőlényként szerepelt a munkájában, tudatában lombját hullatta, majd újra zöldült, s közben egyre súlyosabbnak, időtlenebbnek tűnt fel. Akár egy jó erőben lévő, koros férfi, akivel némileg törődni kell ugyan, ám sok gondot mégsem okoz Néha beszélni is tudott vele, szót értettek. Most pedig meg kell szerveznie a temetését! Favágásban edzett emberei, elszánt fanyűvő marconák heten, pompás motoros fűrészeket, nagy kétkezi lemezfűrészeket és kánvás csonkolófűrészeket, valamint hosszú nyelű baltákat és ügyes fejszéket, erős köteleket szednek le a teherautóról. Aztán kisebb gallyazó fejszéket és szekercéket, zömök vasékeket és sulykokat, amelyekkel a kemény fát felhasogatják, szerszámaik között még néhány vaskos fúró is akad, rendeltetésük egyelőre ismeretlen. Csak nem dinamitrudak részére fúrhatnak velük alkalmas lyukakat? Felrobbantanák az óriást? Istenkísértés! A darukocsi már kinyújtotta hosszú karját, súlyos acélhorga a legalsó ág előtt himbálózik. Maga az ág emberderéknyi fatörzs lehetne. A munkások a horogra kötik drótkötelekkel, hogy ha lefűrészelik a törzsről, a földre ne zuhanjon. Az ág közepén ül az egyik süvölvény, a Pazitko unoka zöld barátja, kíváncsian figyel és a nyakát nyújtogatja. Semmi félelmet nem mutat, szemtelenül röhécsel. — Hess, madárkám, szállj el vagy gyere le onnan, mert fejbe verlek a csákányommal! — biztatja egy tűzoltó. — Ne hallgass rá, Milos... el ne mozdulj..! — kiabálnak kórusban a többiek. — A csővezető úr nem mer hozzád nyúlni... nincs rá joga! Ha hozzád érne, harapd meg a kezét...! Létrákon áll a komor ág alatt két zöldövezetes, a törzs közelében az ágnak vetik a nagy villanyfűrész fogazatát. Az áramot a Fehér utcából vezetik a motorba. A fűrész felüvölt és belevájja fogait a fa testébe. Világos szürkésbarna forgácsokat szór alá, később durva fehér port köpköd, a fogas lapos acéltest az anyagba mélyed, és a hatalmas ág nemsokára beleremeg a támadásba. Egyre erősebben remeg, ahogy belemélyednek a fűrészfogak, a fűrész visítása óriási beteg állat jajongásának tűnik. Aztán mélyen felmordul a Tatra kocsi motorja, és a kampóra erősített drótkötelek megfeszülnek. A zöld fickó jó kétméternyi- re trónol a föld felett a magasban, egyre nyugtalanabbul izeg-mozog, maga alá tekintget. Az ágat már inkább a daru tartja, tehetetlenül hajladozik és a föld felé ereszkedik. Aztán hirtelen kileng, és a fűrészfogak szabadon felordítanak, iszonyú diadalüvöltés. A zöld süvölvény kézzel-lábbal kapálózva a földre zuhan, ám macskaként azonnal talpra ugrik, majd a fenekére ül. — Szégyen... gyilkosok... hanba... — üvöltöznek a többiek a fán. — Fasiszták... Gestapo... — sikoltoznak a járdán a csinibabák. A hatalmas ágcsonk, mint mondtuk, súlyos fatörzs lehetne, immár leválasztva a törzsről, akár egy leoperált, béna végtag, mozdulatlanul hever a földön. A
