Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - ANKÉT - Nádas Péter: A szabadság tréningjei (elbeszélés)
Nádas Péter A szabadság tréningjei Ragyogó napsütés, később elborul. Sietve viszik a szemetet. A kuka tetején két kitaposott női cipő hever. A kukás nem veszi észre, s a mozdulattól, amivel a kukát megragadja, mindkét cipő elrepül. Az egyik az úttest közepén szánkázik végig, a másik a kapu előtt állapodik meg a járdán. A szemetes csak akkor érzékeli a lába alatt, amikor már tovább lépett. Fölemeli, bedobná, ám addigra a kocsi ordító, mindent elemésztő szája már bezárult, s visszalöki a cipőt az úttestre. Fölemeli, a kocsi közben indul, fut utána. A cipő párja a kapu előtt marad. Egy óra múltán már nincsen ott. Közben szemerkélt kicsit az eső. Fénylik az üres aszfalt. „Ha belegondolunk, kevésbé vagyunk szabadok, mint az ókori rabszolgák. Ugyanakkor kelsz, ugyanoda mész, ugyanazt csinálod. Nem vadászhatsz szabadon a királyi erdőkben, s a túloldalra is csak akkor mehetsz át, ha zöld a lámpa” — írja a szerkesztőségnek egy olvasó. Hervé Guibert utolsó két könyvében pontosan az ellenkezőjét meséli el. Miként pusztulnak el szabad emberek egy olyan korban, amelyben végtelennek remélték az emberi szabadság lehetőségeit. Amikor a különböző vallások hívei, a nők, a melegek, a színes bőrűek, véres csatározások és hosszadalmas jogi procedúrák árán végre kiharcolták maguknak törvény előtti egyenlőségük ünnepélyes és nyilvános elismerését, s a különböző emancipációs mozgalmak fáradhatatlan aktivistái, az egymással mindenféle vélt és valódi okból közösséget érző kisebbségek tagjai a nagy győzelmek után éppen nyugovóra tértek. A szerencsétlenség bekövetkezése és a kiharcolt individuális szabadság mértéke között nincsen oksági kapcsolat. Legfeljebb arról lehet szó, hogy az emancipációs mozgalmakból a vártnál vagy a reméltnél jóval nagyobb mennyiségű probléma következik. Olyan gondok, melyeket sem az emberi jogok univerzális elvének érvényesítésével, sem a felvilágosítás eszközeivel nem lehet megoldani. Pedig minden olyan szépen ment. Úgy látszott, hogy a nagy, intézményes egyházaknak, a fehér bőrűeknek, a hordában élő rasszista hímeknek és a harcos hetero törzsfőnököknek egyszer s mindenkorra leáldozott. E fantasztikus korban a notórius heterók érzékenyebbjeit az öntudatosabb nők még arra is rászorították, hogy tegyenek már különbséget a csikló és a hüvely között. Mert nem úgy van ám, hogy bele, és akkor adj neki. E fantasztikus évtizedben a feketék a jogaikon túl fölismerték a saját szépségüket. Gomba módra megszaporodtak, duzzadtak a kis egyházak és a szekták. Megalapították önálló egyleteiket és újságaikat a szadisták, a mazochis
