Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - L. Erdélyi Margit: A misztikum valósága és a valóság misztikuma az „Ádám-játékok ban” (elemzés)
L.Erdélyi Margit „nyitott lezárásra” is. Az alapvető Örkényi gondolat, az énazonosság problémája nem drámabeli kérdés csupán, hanem egyben az emberiség régóta időszerű ontológiai kérdése. A madáchi Adám-alakok nagyjából azonosak a különböző történelmi korok javarészt progresszív eszmeiségének képviselőivel. A Pisti — Ádám-figurák azonban másféle, sokrétű asszociációk vonzatát idézik. A főhős négy változatban jelenik meg a drámában, sőt a négy alapváltozatnak is vannak különböző „epizódváltozatai”, amelyek újszerű komponálási elv szerint funkcionálnak — „a középpontok át- meg áthelyeződésének sorozatára” gondolunk (Derrida, 1992, 267.). Pisti és minden változata teljes értékű drámabeli életet él, drámai viszonyokat, viszonyváltozásokat hoz létre. Vizsgálódásunk szempontja a bibliai, madáchi allúziók érvényesítésének néhány megoldására már az Egypercesekben is érvényesít egy jó értelemben vett diktátumot: egy bizonyos kultúrkör ismeretét; történelmi, irodalmi, politikai tájékozottságot; ez a célzatosság Örkény drámáiból sem marad ki. A „szövegközi allúzió” (Žilka, 1995, 67—77.) példájára hoztuk fel a Madách- és Örkény-dráma összefüggéseit. Az utalások által biológia és misztikum keveredése, az irracionális elemek felerősítése jut érvényre akkor is, amikor a főhős karakterét, viszonylatait bizonyítandó bibliai jeleneteket iktat be az író a dráma immanens világába. Pl. a vízenjárás-jelenet, s az evidens Pisti-gondolat: „...mintha az ember ...Mintha mindenható volna!” (ib. 198.). Hasonló utalás a profanizált feltámadási ceremónia is: „...Mi történt? ...semmi különös. Meghaltam, föltámadtam, ahogy szokás.” (ib. 262). Az irracionális elemek sora az utalások által összeáll, különösképpen az egyikfajta Pisti-magatartás kapcsán, hiszen az ő kinyújtott keze nyomán lángol fel a csipkebokor, s „én vagyok a Messiás” — mondja ki önazonosítását (ib. 273.). A keresztrefeszítést analogizálja vallomásának egyik súlyos mondata: „De ha nem hagytok, de ha nincs másképp, de ha muszáj, akkor még néhányszor meghalok.” (ib. 273.). A szövegközi allúzió további specifikus példái még szorosabban érintik az intertextualitás kérdését. Arról a jelenségről van szó, amely nem szokatlan a posztmodern móduszok- ban, nevezetesen az író saját „szövegeit” építi be az adott műbe, sőt a műnemiség, műfajiság kívánalmait is feloldja egyúttal. Örkény korábbi eljárásaiban nem példátlan az a tény, hogy előzetesen epikai formában írja meg a drámai művet (pl. a Tóték, a Macskajáték), ezúttal pedig az Egypercesek több darabját építi be, a Pisti-drámába kiváló dialogizáló-dramatizáló készséggel. Csak néhányat sorolunk fel közülük: Budapest, Apróhirdetés, Hárem, Az élet értelme, Mindig van remény, Nincs semmi újság, Egy meghasonlott tulipán, Nyilatkozat.... „Nyolc perccel az atombomba robbanása után kialudt a villany,..” — írja korábban a Budapest című egypercesben (1969, 388.). A novella központi hőse Varsányiné (vagyis a Pisti-drámabeli Rizi, illetve a Madách-drá- mabeli Éva). Az „örök nő” leleményessége, élni akarása, jövőbe vetett hite ezúttal fanyar humorba, iróniába van ágyazva. Varsányiné — Éva a létet groteszkül múlt — jelen — jövőbeliségében újra meg újra megélő Ember, aki a legkilátástalanabb jelenvalóban: az atomrobbanás után, a „mindenek ellenére”, a „mégis”, a csakazértis” élni akarásban „Hozott szalonnával egérirtást vállal”, (ib. 276.)
