Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Vladimír Páral: Anyaszív (elbeszélés)

Anyaszfv

hivatalban (az anyjáról való állandó gondoskodás miatt nem fejezhette be az iskolát), kis fizetését a takarítónői ugyancsak kis fizetésével egészíti ki, ugyanis ugyanabban az épületben takarít is, hogy mindig az anyja közelében legyen.

Mirka asszony könnyedén, mint egy barman, rázni kezdte a hőpalackját a ropogós jéggel, s ismét töltött magának.

— Inkább keserű csipketeát ihatnál, anyuci — mondta Nina. — Tudod, mit mondott a doktor úr...

— Neked meg nem kellene örökké sorban állnod. Nézd, milyen eres a lábad. A női lábaknak szépeknek kell lenniük.

Nina az ajkába harapott, aztán halkan így szólt:

— Most el kell mennem az önkiszolgálóba bevásárolni. Neked mit hozzak, anyuci?

— Amit akarsz, azaz, amire még telik. De abból a fehérborból már ne vegyél, az csak hígított ecet. Vegyél nekem fehér burgundit vagy neuburgit. És vegyél két litert, hogy hétfőig elég legyen!

— Jól van, anyuci — Nina gondterhelten indult el a közeli önkiszolgáló bolt felé. Két palack neuburgi belekerül ötven koronába, s akkor még kenyeret meg tejet is kell venni.

Ötvenperces sorbanállás után Nina visszajött a tolókocsiban ülő anyjához.

— Még mindig nem jött ki — állapította meg.

— Még nem.

Mirka asszony újabb cigarettára gyújtott.

— De te már két órája itt kuksolsz ezen a forró napon, anyuci. Napszúrást kapsz.

— Csak hagyj itt engem. Szeretem a napot... neked sem ártana, hiszen fehér vagy, mint a túró. S az az összerágott ajkad. Miért nem veszel valamilyen krémet rá?

Nina elfordította az arcát, nehogy elmondja az anyjának, hogy azért rágja az ajkát, mert az anyja igazságtalan, gyakran kegyetlen hozzá, és hogy azért sápadt, mert délutánonként nem napozik, hanem az irodákat takarítja, hogy teljék a mamának borra meg cigarettára.

— Legalább az arcodat letörlöm — mondta aztán halkan. — Teljesen meg vagy izzadva.

— A forróság belülről jön — mondta Mirka, s összerázta a jeget a hőpalackban.

— Elviszlek valahová árnyékba, jó? — mondta Nina, és megfogta hátul a tolókocsit

— Csak hagyj itt, ahol vagyok. Itt legalább lát engem az ablakból, s én is látni fogom, ha megint meg akar lógni.

— Anyuci, miért kell így megalázkodnod, s a napon süttetni magad, amikor a te Mirek fiad egyik sört a másik után issza a hűvösben, ott, az ablak mögött már két órája...

— Ő az én fiam...

— És ha majd idején hozzád — ha egyáltalán lesz olyan kegyes —, akkor elszedi a pénzedet, és megint eltűnik. Mint mindig.

— Ő az én fiam!