Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Aich Péter: A kép(novella)
Aich Péter A kép ...de nem találtam ott senkit, pedig, megbeszéltem mindent, azt mondták, jó, csak jöjjek, ott lesz mindenki, akire szükségem lesz, aztán mégsem volt kéznél senki, csak bambán mosolyogtam, nem baj, udvariaskodtam, itt maradok, holnap majd csak sikerül nyélbe ütni a dolgot, a hülye hétszentségit, szólhatott volna, csak egy hívás az egész, mit csinálok én most itt ebben a fészekben, pörlekedtem magamban, még hogy legalább ezt a fránya hotelt elintézték, olyan poloskásan fest, mintha ez volna a dögök fellegvára, füstös, ócska és rozoga, semmi sem tetszett, meg éhes is voltam már, na majd a városban, gondoltam, legalább megnézem, mi van itt, de nem sok volt, csak sötét hideg és egy mozi, abban is valami ócska film, nem mintha nagyon akarózott volna, egy igen cuki dologra még elmentem volna, hadd teljen az idő, ám egy igen cuki dolog nem volt, bekaptam hát két töltött zsemlét, hogy mégis intézzek valamit, aztán körbekullogtam a teret és mentem vissza, fáztam, a város unalmas, kár itt kint dideregni, inkább beülök a poloskás képű szobába, elővettem a könyvet, aztán mégis úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kávéra, nemrég kezdtek csak fűteni, jobb, ha lemegyek, közben majd csak fölmelegszik a szoba, egye fene, olvasok majd a kávénál, lementem a recsegő lépcsőn, körülnéztem, hogy helyet keressek, ott ültél jobbra a sarokban, rögtön észrevettelek, szeretek a sarokban ülni, úgy nem vagyok senkinek a szeme előtt, én mégis mindent megfigyelhetek, de nem akartam hozzád ülni, meglehet hülye vagyok, de nem szoktam csak úgy szemtelenül leszólítani senkit, persze nem kellett volna, egyszerűen csak megkérdezni, van-e szabad hely és kávét rendelni, csakhogy az ilyet általában félreértik, és én utálok nevetséges lenni, meg várhattál is valakit, vagy egyszerűen pisilni ment az ipse, szóval hülyeség kapásból lerohanni valakit, gyenge virágot csizmával, és a nyakán ülni csak azért, mert az első pillantásra jó benyomást keltett bennünk az arca, formás alakja, na igen, tetszettél, furcsamód emlékeztettél valamire, talán egy égő gyertyára a sötétben, a szivárványos fagyra, nem tudom, úgy ültem, hogy lássalak, és csak néztelek, mint egy titkos képet, hiába magyaráznám bárkinek, inkább nem szólok ártatlan műélvezetemről, arról meg pláne, hogy érzelem is járhat ezzel, nevetséges szalmaláng, egynapos lepke, huszonnégy órája van, hogy elintézze minden dolgát a földön, e rövid íven a halálig, így hát csak magamban tűnődök, próbálom kihámozni a lényeget, mert néha elég egy pillantás, s kibomlik minden rejtély, máris tudom, hova soroljam szürke kérgem tekervényeiben rejlő csoportosításom osztályába, alosztályába, fiókjába s a többi, mert az első benyomás igaza szent, s hiszek a titokzatos
