Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Esterházy Péter: Harmónia caelestis (regényrészlet)
Harmonia caelestis hintaszékbe, kényelmesen hátradőlt, lehunyta a szemét, és kajánul ezt súgta: Mama drága, végszavazzon nekem, mama drága. Nagyapám szemében nem anyám színésznősége volt a szálka, az már csak következmény, hanem a családja, hogy nincs, hogy hol van. Édesanyám egyedül állt a világban, így hogyan lehetne tudni bármit is róla, az embernek van családja és kész. Pontosan nem tudta, mit akar anyámtól. Az ezüstmellényhez, a sose hordott- hoz, az ezüstfejű botot választotta, nem öregít, de jelzi a kort, a tisztelendőt. (A bot Dániel ősapánké volt, ki kuruc altábornagyként Rákóczit szolgálta gyarlón; jámbor, hallgatag és legendásan lassú fölfogású férfiú volt, kit Bercsényi eleinte pártolt, később kíméletlen élcelései között öntegető-nek nevezett, mivel a fáradságos hadjáratok alatt, beteg is lévén, szeretett pálinkázni. A betegség (?) néha annyira leverte, hogy seregét kocsiról vezényelte, többnyire egyébként pocsékul. A pöstyéni és stubnyai hévizekről kelt leveleiben roncsolt testű, egészségtelen embernek írja magát, köszvényes bántalmakban szenvedett, („ízeim cipóra dagadottak”), meg még sántított is — innét a bot!) Anyám kitartott az egyszer már bevált Klopstocknál, most egy grófnőt adott elő az első felvonásból. Nagypapa vevő volt rá. Teáztak, süteményt eszegettek, picit csepülték apámat, nagypapa remekül szórakozott. Búcsúkor kézcsókra hajolt. Akkor tehát számíthatok magára, kedves Róza? Anyám megijedt, hátha félreismerte az öreget, és az sokkal ravaszabb, mint mutatja. Hát hogyne, kedves gróf, válaszolta, és rövid, erős nozdulattal feljebb tolta a kézfejét, mintegy feltolta a nagypapa ínyét az orrába, a legteljesebb mértékben. Édesapámat nem lehetett kényszeríteni. Anyám se járt jól, nagypapa se. Hogy nagymama jól járt-e, ahhoz azt kéne tudni, boldog volt-e édesapám. Jókedvű volt, jó példa az ún. jókedvű édesapámra. De anyámat soha nem vette el. Vagyis majdnem soha. Már a halálos ágyán feküdt, amikor Kálmán bácsi „papot és Tótpataki Rózát hozatott”. A pap elébb összeadta a szüléimét, majd a papámnak föladta az utolsó kenetet, de azt a mamám már nem várta meg. A regény a Magvető Könyvkiadónál az áprilisi Könyvfesztiválra jelent meg.
