Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Föld, föld - Halotti beszéd (vers)
Márai Sándor műveiből alkalmassá teszik erre a szerepre. De aki szerepet vállal a világban, búcsúzzon el sok mindentől, ami életében addig illúzió volt — búcsúzzon el mindentől, ami tetszetős káprázat, a nemzeti önérzetnek hízelgő pátosz és öncsalás. A magyarságnak meg kell vizsgálnia igazi helyzetét a népek között, mérlegre kell tennie jövőjének valóságos lehetőségeit, meg kell mérnie erejét, s ha a pedagógiai szerep úgy kívánja, meg kell tisztítania lelkét és nemzeti életét minden, mégoly vonzó és tetszetős téveszmétől, mely nagyságának igazi méreteit, hivatásának igazi értelmét eltakarja előle. Föld, föld Részlet Lakásomból mindössze néhány tűzfalat találtam. Az ostrom alatt a ház három bombatalálatot és több mint harminc gránátlövést kapott. A szemétdombon, amely törmelékekből, lépcsőfokok romjaiból, bútorroncsokból emelkedett a lépcsőház helyén, felmásztam valahogy az emeletre, és a pépes, romos domb tetején, ami valamikor az otthonom volt, megpillantottam a cilinderem és egy francia porcelán gyertyatartót. Fényképek hevertek a szemétben, közöttük az, amely — régen valamikor, az ostrom előtt — az íróasztalom felett lógott és Tolsztojt ábrázolta, amint Gorkijjal állong a Jasznaja Poljana-i kertben. Ezt a fényképet zsebre tettem és körülnéztem, mit vihetnék még emlékbe. A torlaszokon át behatoltam a szobába, ahol könyveim sorakoztak a polcokon. Szerettem volna megtalálni a bilingvikus Marcus Aureliust, aztán Eckermann beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát. De a rendetlenségben nehéz volt tájékozódni. A légnyomás, mint valamilyen papírzúzda, pépessé darálta a könyvek legtöbbjét. Mégis, egy könyv sértetlen címlappal hevert a szemétdombon, közvetlenül cilinderem mellett. Felemeltem, elolvastam a címet: A polgári kutya gondozásának könyve, ez volt a cím. Ezt a kötetet zsebre vágtam, és óvatosan lemásztam a szemétdombról a földszintre. Ebben a pillanatban — később sokat gondolkoztam ezen — különös megkönnyebbülést éreztem. Halotti beszéd Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk. Por és hamu vagyunk. Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat. A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat. Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
