Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - A szegények iskolája (részlet)
Márai Sándor műveiből Kassai őrjárat Részlet És itt történt valami, amiért személyesen felelős vagyok, mert európai vagyok, magyar vagyok és író vagyok — itt kezdődik számomra a „háborús felelősség”, személy szerint, számomra és minden európai ember számára, aki meg akarja érdemelni ezt a rangot. Valahol hallgattam. Valamiben gyáva voltam, erőtlen. Hallgattam és tűrtem, hogy a politikus beszéljen. Leszálltam a tanári dobogóról, sértődötten és fanyalogva belenyugodtam, hogy most majd mások beszélnek, a hordóról. Feladtam szerepemet, amely beteg és hazug szerep abban a pillanatban, mikor nem vagyok más, csak sértődött széplélek, aki halálra sebzetten elfordul, mert a tömeg nevében más is mer beszélni. „Ez a viceházmesterek forradalma” — mondta a széplélek, Ortega y Gassettól Giraudoux-n át Thomas Mannig. De az emberek, akik később elmentek a számkivetésbe, évtizedeken át lángeszük és tehetségük minden közönyével tűrték, hogy megérjen az a lelki folyamat, amelynek a politikai forradalom és a háború csak következése volt. Ezt kell megértenem, ha tovább akarok élni. Ha meg akarom tartani titkos rangomat, az európai ember rangját. Minden írónak ezt kell megérteni most, szerte a világon. Az írókra, a nevelőkre és a katonákra hárul a jövőben minden felelősség. Ezt már tudom; s tudom e magatartás felelősségét is. Vissza kell adni a szavak értékét. Minden szó elkopott. „Felelőssége tudatában” cselekszik ma is minden politikai stréber, de már a szedők is ásítanak, mikor lekopogtatják a szedőgépen e szavakat. Meg kell értenem, hol voltam gyáva, bűnösen fölényes, siket vagy közönyös. Az emberi történet egyik legveszélyesebb órájában élek; most az egészről van szó, nemcsak a Brueghel-képekkel tömött múzeumokról és hidakról, hanem a keresztény kultúrára felépített Európáról, az emberi fajta legszebb fellegváráról. Nemcsak a lázadó politikai erőkkel kell megbékíteni Európát, hanem föl kell építeni azt a világot, melyben egyetlen népnek sincsen oka megsértődni. Nem a háború az igazi probléma, hanem a béke. Ez sokkal nehezebb. A műszavak, a régiek, elkoptak. Nem hiszek többé „győzelmek”-ben — e fogalmakon túlnőtt mindaz, ami történt. A győzelem katonai tény, amely a béke első pillanatában sokkal veszélyesebb szövevény a győztes számára is, mint volt a háború. Itt a katona egyedül már nem segíthet. A nevelő és az író nélkül tehetetlen, s ha ezek hárman nem fognak össze, nem szelídítik meg a szakmájában merevgörcsösen elvadult szakembert, nem adnak újra zenét és összhangot a világnak, nem érdemes élni. Most már kezdem érteni, mi történt. Dadogva értem, még sötét van körös-körül. De értem, hogy felelős vagyok, legalább úgy, mint a hasas borügynökök, akik felcsaptak politikusnak, és most dadognak s cigánykodnak a bírák előtt, Riómban. Van egy másik törvényszék is, az idő. Most végre felelni fogunk mind. Nincs kegyelem, lelkűnkkel, életünk egész tartalmával fogunk felelni.
